Másodfokú döntés a tárkányi halálos kimenetelű ittas gázolás ügyében

A Tatabányai Törvényszék a 2023. január 10-én tartott nyilvános ülésen helybenhagyta a Komáromi Járásbíróság 2022. június 2-án, halált okozó ittas járművezetés bűntette ügyében hozott ítéletét, így az jogerőssé vált.

A bíróság a vádlottat ittas állapotban elkövetett járművezetés bűntette, valamint segítségnyújtás elmulasztásának bűntette miatt, halmazati büntetésül 5 év 6 hónap börtönbüntetésre, 6 év közúti járművezetéstől eltiltásra, mellékbüntetésként 6 év közügyektől eltiltásra ítélte. Az ítélet ellen a vádlott és a védője enyhítésért jelentett be fellebbezést.

A bíróság által megállapított tényállás szerint a büntetett előéletű vádlott 2020. szeptember 26-án 19 óra 30 perckor súlyos alkoholos befolyásoltságú állapotban közlekedett a 8146. számú úton Ászár irányából Tárkány irányába a forgalomból kivont gépkocsijával.

A vádlott a haladása során Tárkány egy működő közvilágítással ellátott szakaszán, az előtte gyalogosan, fényvisszaverő mellény nélkül, segédmotoros kerékpárját maga mellett toló sértett kikerülésébe kezdett, azonban nem tartott megfelelő oldaltávolságot és elütötte a sértettet.

A vádlott az ütközést követően megállt, de nem győződött meg arról, hogy a sértett az ütközés következtében megsérült-e, illetve segítségre szorul-e, majd a helyszínről segítségnyújtás nélkül távozott. A sértettet kórházba szállították, ahol a balesetben elszenvedett sérülései miatt 2020. szeptember 27-én elhunyt.

A Tatabányai Törvényszék sajtóközleménye

Írj Te először kommentet "Másodfokú döntés a tárkányi halálos kimenetelű ittas gázolás ügyében"

Írj kommentet

Az e-mail címed nem kerül publikálásra


*