Három drogterjesztőt vettek őrizetbe a kisbéri rendőrök (+Képek)

/Fotó: Police.hu/

A kisbéri rendőrök a dílerek mellett fogyasztókat is kihallgattak, valamint kábítószert, pénzt és a porciózáshoz szükséges eszközöket foglaltak le.

Bejelentés érkezett a rendőrségre október 18-án este, hogy egy ácsteszéri lakost bántalmaztak. A kisbéri rendőrök rövid időn belül azonosítottak két férfit, akiken a kábítószer-fogyasztás tüneteit látták.

A velük szemben alkalmazott gyorsteszt pozitív eredményt mutatott, így ellenük kábítószer birtoklása miatt indult eljárás. Továbbá fogyasztók is a rendőrök látókörébe kerültek, akiket a nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki.

A nyomozati munka során került látótérbe egy 20 és egy 46 éves nagyigmándi, valamint egy 17 éves vérteskethelyi lakos.

Kiderült, hogy hárman kábítószert értékesítettek anyagi ellenszolgáltatásért Kisbéren és annak környezetében.

A nyomozók a kutatások során mérlegeket, több mint 1 millió forintot, droggyanús fehér port és növényi törmelékeket foglaltak le. Kiderült, hogy a 46 éves férfi bűnügyi felügyelet alatt állt, és eljárásokat folytatnak ellene.

A 17 éves fiú sem ismeretlen már a kisbéri rendőrök előtt, ellene is büntetőeljárás van folyamatban. A nyomozók mindhármukat kihallgatták kábítószer-kereskedelem gyanúja miatt.

Őrizetbe vették őket, és kezdeményezték, hogy a Tatabányai Járási Ügyészség tegyen indítványt a letartóztatásukra. Az eljárás során további gyanúsítottak kihallgatására kerülhet sor – közölte a Police.hu oldalon a Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Fotók: Police.hu

Írj Te először kommentet "Három drogterjesztőt vettek őrizetbe a kisbéri rendőrök (+Képek)"

Írj kommentet

Az e-mail címed nem kerül publikálásra


*