Kábítószert termesztett – Vádemelés

/Fotó: Police.hu/

A jelentős mennyiségre elkövetett kábítószer birtoklásának bűntette miatt indult ügyben a Komáromi Járási Ügyészség vádiratot nyújtott be azzal a férfival szemben, aki bakonysárkányi lakóhelyén termesztette  a kábítószert.

A vádirat szerint a férfi a Bécsben vásárolt, illetve az erdőben talált magvakat elültette a lakóhelyének ingatlana udvarán és a melléképületekben azért, hogy saját fogyasztására indiai hasis kendert termesszen. A férfi 2021. június 13. napjáig a növényeket rendszeresen öntözte, a magvakból összesen 491 tő  fejlődött ki. Az elkövető az elfogásáig amfetamint, metamfetamint és marihuanát is fogyasztott.

Az elkövetőt a nyomozó hatóság 2021. június 14-én vette bűnügyi őrizetbe, amely után 2021. június 17-től 2023. február 17-ig letartóztatásban volt.

A férfi cselekményét a törvény öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztéssel bünteti.

Az ügyészség a vádiratban arra tett indítványt, hogy a Komáromi Járásbíróság a férfit fegyházbüntetésre és közügyektől eltiltásra ítélje, a lefoglalt kábítószert és a termesztéshez használt eszközöket kobozza el, valamint kötelezze az eljárás során felmerült több, mint hárommillió forint bűnügyi költség viselésére – tájékoztatott bennünket a Komárom-Esztergom Vármegyei Főügyészség sajtószóvivője, Dr. Horváth Sándor.

Korábban itt írtunk az ügyről:

https://kisbermost.hu/2021/06/16/491-to-kabitoszergyanus-novenyt-talaltak-a-kisberi-rendorok/

 

Írj Te először kommentet "Kábítószert termesztett – Vádemelés"

Írj kommentet

Az e-mail címed nem kerül publikálásra


*