Nagy Péter bízik abban, hogy kijut a harmadik olimpiájára

//Nagy Péter egy korábbi képen – MTI fotó/

Mint olvasóink előtt ismeretes lehet, Nagy Péter a környékből, Rédéről származik, ott járt iskolába. Vele kapcsolatos az alábbi hír:

Nagy Péter, a szegediek ólomsúlyú súlyemelője a harmadik olimpiájára készül, és nagyon bízik abban, hogy sikerül kijutnia a japán fővárosba, a jövő nyárra halasztott ötkarikás játékokra.

Reményeiről, felkészüléséről a csongrádi városból élőben nyilatkozott az M4 Sport csütörtök délelőtti Sporthíradójában az Eb-bronzérmes, aki egy három hónapos gyermek boldog édesapjaként is mesélt arról, hogy mostanra visszazökkent a hétköznapokba, már rendszeresen tud edzeni.

„Kislányomtól már tudok nyugodtan aludni, és folyamatosan készülök, mert szeretnék kijutni Tokióba – mondta. – Időarányosan jól állok, a magyar bajnokság november végén lesz, addigra szeretnék jó formába kerülni.”

Az ob-n 380-400 kiló közötti eredményre számít, a jövő év tavaszára eltolt Európa-bajnokságon pedig 415-420 kilogrammot vár magától.

„Ha ennyit sikerül hoznom, akkor nyolcvan-kilencven százalékra mondható, hogy megvan az olimpiai kvóta” – fogalmazott.

„Nagyon nehéz lesz, de kijutni olimpiára sosem egyszerű, ez is a szép benne – folytatta a gondolatsort a jogi egyetemet végzett súlyemelő. – Nekem is fel van adva a lecke, de tudom, mi kell ahhoz, hogy a célomat elérjem, és ezért mindent meg is teszek.”

Nagy Péter kitért arra, hogy a koronavírus-járvány következtében elmaradt versenyek időszakában sem tétlenkedett teljesen: versenyzőtársaival együtt sikerült rendbe hozniuk, felújítaniuk szegedi edzőtermüket.

-MTI-

Írj Te először kommentet "Nagy Péter bízik abban, hogy kijut a harmadik olimpiájára"

Írj kommentet

Az e-mail címed nem kerül publikálásra


*