Kisbéri történetek: “Együtt mennének a tűzbe”

/A bal oldali képen: Varga Béla és Bozori Ernő, a 110 éves jubileumát ünneplő vérteskethelyi tűzoltó-egyesület elnöke és parancsnoka – Forrás:Library.hungaricana.hu/ 24 óra, 2004.

Talán érdekes lehet, mit írtak a múltban a sajtóban, különböző tanulmányokban, könyvekben… –  Kisbérről és környékéről.

Alábbiakban Kisbér történetéről olvashat a 21. századból:

Együtt mennének a tűzbe

Takarékláng. Lakosonként évente 200 forint kell egy modern, jól felszerelt tűzoltósághoz a Bakony térségben. Egyetértés van, a pénz még kérdéses

A Bakonytérségi Önkormányzatok Szövetségének (BŐSZ) közgyűlése legutóbbi ülésén úgy határozott, hogy javasolja a hozzá tartozó települések önkormányzatainak, lépjenek be a Kisbéri TűzolKöztestületbe. Az ötletet elviekben mindenki támogatta, de a lakosonkénti évi 200 forintos összeg néhány önkormányzatot megfontolásra késztetett.

Bakonyalja

Pölöskei József rédei polgármester, a BŐSZ elnöke elmondta, hogy a térségben ugyan több településen működik önkéntes tűzoltó-egyesület, (korábban minden faluban volt) amely egy-egy tűzesetnél az elvonal, hiszen helyben van, bizonyos felszereltséggel és szakmai hozzáértéssel is bír. Nem nélkülözhető azonban egy ezeknél jobb technikai adottságokkal rendelkező második vonal, s ezt jelentené a kisbériekhez való csatlakozás.

Miért épp Kisbér? Mert ők vannak a legközelebb. Egy sajnálatos rédei tűzesethez a kisbériek 20 perc alatt értek ki, míg Komáromból egy és negyedóra, Tatabányáról másfél, Székesfehérvárról két óra alatt érkezett meg a segítség.

A BŐSZ vezetése egyértelműen úgy foglalt állást, ha pénzbe kerül is – az önkormányzatok lakosonként 200 forintot fizetnek majd – álljanak be a köztestületbe, járuljanak hozzá, hogy egy az eddiginél modernebb, jobban felszerelt tűzoltótestület legyen Kisbéren.

A települések anyagi támogatásával ez megvalósítható. Az állami finanszírozás a köztestület működését fedezi ugyan, de ez a pénz a fejlesztésre nem fordítható. Más kérdés, hogy nem is lenne elég. A térség érintett településeinek képviselő-testületei október 31-ig dönthetnek arról, hogy részt kívánnak-e venni a tűzoltó köztestület munkájában, és vállalják-e a hozzájárulást.

Tárkány és Csép Nagyigmándhoz közelebb van, így ők biztosan nem lépnek be a köztestületbe. Megtudtuk, hogy most is támogatják a kisbérieket, de a köztestületbe való belépéssel az önkormányzatok beleszólhatnak a befizetett összegek felhasználásába, a szervezet munkájába, bár az autók, az eszközpark és az ingatlanok kisbéri tulajdonban maradnak.

A képviselő-testületek segítséget is kapnak döntésük meghozatalához: ha kérik, a kisbéri tűzoltóság szakmai tájékoztatást tart számukra. Egyébként a polgármestereknek kötelességük és személyes felelősségük is, hogy tűz esetén vagy katasztrófahelyzetben a településre minél hamarabb megérkezzen a szakszerű segítség.

Hiányzó forintok

TAKÁCS GUSZTÁV, Császár polgármestere:

A tűzvédelemmel foglalkozni kell, költeni is kell rá. Ezért is van a faluban már több mint száz éve önkéntes tűzoltó-egyesület. Ők nagyon jól működő közösség is. Évek óta nagy nehezen tudjuk csak a költségvetésünket nullára kihozni, most két helyre kellene fizetni. Szüntessük meg a saját egyesületünket? Szakmailag, emberileg és elviekben elfogadom a köztestületbe való belépést, de nagyon nehéz lesz a hozzájárulást előteremteni. A falu képviselő-testülete a hónap végéig dönt. A józan ész azt diktálja, hogy a belépés mellett foglaljunk állást. Csak azt nem tudom, a pénzt honnan teremtjük elő.

Kidobott pénz

Különös választ kaptunk, amikor azt kérdeztük Pölöskei Józseftől, aki egyébként a rédei tűzoltó-egyesület elnöke is, nem érzik-e úgy a folyton pénzszűkében lévő önkormányzatok, hogy már megint nekik kell a zsebükbe nyúlni. Aki átélte már a vörös kakas tobzódását mondta, az tudja, milyen pusztításra képes a tűz. Ilyenkor még a másodperc is számít. A nagyobb biztonság minden pénzt megér. Egyébként azt kívánom, legyen ez a hozzájárulás a részünkről kidobott pénz, soha ne kelljen egyik településre se riasztani a tűzoltókat.

Gáspár Mária

 

Forrás:Library.hungaricana.hu/ 24 óra, 2004. október (15. évfolyam, 230-254. szám)  / 2004-10-14 / 241. szám

Írj Te először kommentet "Kisbéri történetek: “Együtt mennének a tűzbe”"

Írj kommentet

Az e-mail címed nem kerül publikálásra


*