/A jobb oldali képen: Magdalics Gyula tanácselnök – Bal oldali képen: Marosi Gábor és felesége, legkedvesebb birodalmukban — a virágoskertben – Forrás:Library.hungaricana.hu/Dolgozók Lapja/
Talán érdekes lehet, mit írt a megyei sajtó a 20. században Kisbérről és környékéről.
Alább az 1980-as évek elejéről olvashat egy cikket (3. rész):
(A cikk előző részeit ugyanebben a rovatban – “Abszolút Kisbér” “Anno” – találja – a szerk.)
“…Komárom megye tájain
Hétköznapok a Bakony kapujában, Kisbéren
— Sajnos, a kulturális életről nem tudok sok jót elmondani — szomorú a hangja Marosi Gábor nyugalmazott iskolaigazgatónak, amikor erről beszél. — Amikor én 1949-ben a családommal kiszálltam a községben, hogy Gutáról áttelepítve új életet kezdjek, azt Írtam az otthonmaradottaknak: „A látott községek közül legszebb és legrendezettebb, de a legtisztább is Kisbér. Azt hiszem, jól érezzük majd itt magunkat.” Most már ezt nem egészen mondhatom, legalábbis nem a nagyközség középső területeiről ahol elhanyagolják a virágoskerteket, nem söprik a házak elejét, ott marad télen a hó. .
De ennél is szomorúbb, hogy az a kulturális pezsgés, ami itt volt, teljesen meghalt. Hová lett a híres énekkar, ami 100. születésnapját egy nagy ünnepséggel ülte meg 1963-ban? Pedig akkor az országban csak hét olyan énekkar volt, amelyik azzal dicsekedhetett, hogy élt száz évet! Hová lett az a színjátszó kör, a zenekar, amelyik híres operetteket volt képes színre vinni? Vagy miért nem tudnak az iskolás gyerekek olyan műsort csinálni, mint amivel híresek lettünk az ötvenes években: Dallal tánccal a világ körül .. . Kisbér valódi kultúrközpontja volt a környéknek. Ide lehetett jönni tanulni, szórakozni. Nemzeti ünnepeinken pedig olyan egész napos műsor volt, hogy olyannal nem akármelyik város dicsekedhetett.
— Hasznos nosztalgiának mondanám Marosi elvtárs visszaemlékezését. Igaza van, sajnos. Művelődési házunk megérett arra, hogy újat építsünk, de tervről-tervre lemarad, mert mindig van fontosabb. Most némi javítást eszközöltünk rajta, megoldjuk a téli fűtest is, de ismét itt van rajtunk a turáni átok, — megint új ember kerül az intézmény élére. Folyton cserélődnek a személyek, így aztán véglegeset, jobban mondva maradandót igen nehéz alkotni. Az elmúlt évben fellendült a munka, s a vezetőt — áthelyezték más beosztásba. Így nehéz. Mire az új kezdő megismeri a terepet és az anyagot, idő, idő és ismét idő telik, újra csak nem, vagy soká tudunk valamit felmutatni. A könyvtárunk, jól működik. 26 561 kötete négv községet szolgai ki. Jól dolgoznak itt, a területi feladatokat megfelelően ellátják a könyvtárosok.
— Nyári szórakozás nem nagyon van. Már arra is gondoltunk néhányon, hogy miért ne lehetne kialakítani egy ..vizet” — valami strandot — a kisbérieknek. Megtérülne néhány év alatt, talán a bevételből. De ha nem, csak azt hozná amibe kerül, akkor is! Megérné. Társadalmi munkás akadna ilyen célért! — így Sallai László.
— Tudjuk, sok minden kellene a nagyközségbe. De sorrendet kell tartani. Ezt kívánja a fegyelem és a közösség pénztárcája, igaz, hogy a tanács tervez, de a lakossággal nagyon alaposain megvitat mindent, s ha már mindent átrágtunk, közösen döntünk. Azt pedig úgy és olyan sorrendben kell végrehajtani, ahogyan elhatároztuk. A háztartás is olyan, mint egy tanács. Soha nincs készen minden. Mert ha úgy néz is ki. akkor valami elromlik, s azt föltétien meg kell javítani. A fontosnál is van fontosabb, s nekünk kötelességünk őrködni afelett, hogy az állampolgárok: javára, a fejlődés irányában dolgozzunk.
— Ma azért már nagyon sok olyan eredményt könyvelhetünk el, amely úgy született. hogy ezt a bizonyos fegyelmet betartottuk. Hiszen minden így alakul, így születik. Gondolta volna-e valaki, hogy az a kis földművesszövetkezet. amelyik begyűjtött, meg gépeket kölcsönzött, ma ekkora potentát egész működési területünkön?
Ismét Erős Feri bácsié a szó:
— Kezdetben nagyon messze voltunk attól, hogy az áruellátásba egyáltalában beleszóljunk. Húsz évig voltam a szövetkezei elnöke. Húsz év — húsz forduló. Ha nem több. Az új törtetett, dörömbölt a kapunkon, s mi igyekeztünk a magunk javára, a köz hasznára bevezetni mindent., amit csak jónak láttunk. Országosan nálunk kezdték meg a szövetkezeti boltokban például az önkiszolgáló rendszerű árusítást. Hogy könnyen ment volna? Magam is ellenzem. De a tapasztalatcsere meggyőzött. az eredmény piáig nagyszerű lett, itthon is. Ma már új boltok sora bizonyítja életképességét a szövetkezeti mozgalomnak itt, Kisbéren és környékén is..
Három kemény nap ért véget. A tanácsi elnök számára is nehéz volt, hiszen mindkettőnknek az volt a célja, hogy megmutassuk, bemutassuk annak a Kisbérnek az arculatát, amely ugyan távoli céljának kijelölte. hogy egyszer várossá válik, de amelynek vezetői, gazdasági egységeinek felelősei és az egész lakossága úgy dolgozik, hogy megteremtse mindazokat a feltételeket. amelyek megkívántatnak egy várossá nyilvánításhoz. Ehhez kell az egyenletes, kiegyensúlyozott, sokoldalú és hatékony tanácsi, gazdasági munka, s minden egyes kisbéri lakos részéről valami plusz, amivel hozzájárul lakóhelye szépítéséhez, életkörülményei javításához, egyáltalában az élet megváltoztatásához, jobbá tételéhez.
(Kép és szöveg: Ádám Éva)”
Forrás:Library.hungaricana.hu/Dolgozók Lapja, 1981. augusztus (34. évfolyam, 179-203. szám) / 1981-08-20 / 195. szám
Írj Te először kommentet "“Hétköznapok a Bakony kapujában, Kisbéren” 3. rész – Nálunk kezdték az önkiszolgáló árusítást"