(Emléktáblája)
Néhány alkalommal olyan Kisbéren született, vagy ide származott, esetleg életének egy szakaszát itt töltő emberekkel foglalkozunk akik sokat tettek a városért, valami jelentőset alkottak itt.
Dr. Riszdorfer Ödön (Batthyánypuszta, 1893, szept. 26. – ? 1944.)
Jogi tanulmányokat folytatott és hosszú ideig a kereskedelmi pályán működött. A fényképezéssel 1919-ben került közelebbi kapcsolatba.
A Tanácsköztársaság idején az 1. vörös repülő században teljesített szolgálatot mint tábori megfigyelő.
E beosztásában sok légifelvételt készített, és már itt gondolt arra, hogy a tökéletes képek érdekében célszerű lenne a megvilágítást automatizálni. A húszas évek közepétől egyre elmélyültebben foglalkozott ezzel a kérdéssel, észrevette, hogy bármilyen jó is a film, a fénykép tökéletessége mégis a helyes megvilágítástól függ.
A megvilágítási idő önműködő beállításával sokan kísérleteztek, de hasznosítható eredményre Riszdorfer jutott. Többéves munka után két megoldást szabadalmaztatott.
Az egyikkel gyakorlatilag megvalósította az önműködő rendszert, ahol a fényelem úgy kapcsolódik a pillanatzárral és a felvevőlencse fényrekeszével, hogy azokat változó világítási viszonyok között is vezérli és a téves megvilágítást minden körülmények között kizárja.
A másik megoldásnál a fotocellában keletkező áramot nem kell felerősíteni, mert a fényképezőgép fényrekesze (blende) és pillanatzára a lencse köré szerelt fényelem (fotocella) útmutatása alapján kézierővel szabályozható.
Az 1930 októberében bejelentett első szabadalmát több is követte. Riszdorfer találmányaival forradalmasította a fényképezőgép-ipart.
Első automatikus gépének bemutatása után a legnagyobb cégek kötöttek vele szerződést, hogy az új rendszer szerint gyártsák fényképezőgépeiket: 1934-ben a rochesteri Eastman-Kodak-cég a félautomatikus fényképezőgép, 1933-ban a bécsi EUMIG cég az első fotoelemes, félautomatikus EUMIG 16 mm-es, majd a 8 mm-es filmfelvevőgépek kivitelezésére és forgalmazására.
Szerződése volt még a Bosch, a Voigtländer, a Gamma stb. cégekkel is. 1930 elején elkészített egy fotoelektromos megvilágításmérőt is, amelyet később továbbfejlesztett.
Tökéletesített formájában, 1934-ben a Kodak-céggel megállapodva, Magyarországon, saját üzemében gyártotta a „Kodalux”, majd később a „Superlux” néven forgalomba hozott találmányát.
Irodalom
SCHROTT, P.: Die Kamera mit automatischer Beleuchtung. Phot. Korrespondenz, 1938.; FÁRI László-VERMES Miklós: Korszerű fényképezés. Bp., 1941.; VAJDA Pál: R. Ö. a fényképezőgép magyar tökéletesítője. Magyar Fényképész, 1944.
VajdaPál-Vajdáné CsizmarikIrén
Még részletesebben olvashat Dr. Riszdorfer Ödönről itt:
Írj kommentet