/Az „igazi” Kincsem. Hoppegartenben 1879. július 18-án készült fénykép. Az ötéves kanca előtt Hesp Róbert tréner, nyergében Wanvreight zsoké (H. Schnaebeli felvétele) – Forrás:Library.hungaricana.hu /
/Talán érdekes lehet, mit írtak a múltban a sajtóban, különböző tanulmányokban, könyvekben… – Kisbérről és környékéről.
Ezúttal a híres versenylóról, Kincsemről lesz szó – egy korabeli írást idézünk, TÖBB RÉSZBEN:
HARMADIK RÉSZ (Az első két részt ugyanebben a rovatban – “Abszolút Kisbér” – “Anno” – olvashatják)
“I. TENYÉSZTÉSTÖRTÉNETI ADATOK
Kincsem
„… A már említett ,, Bell’s Life” c. angol folyóirat 1878. évi színes ismertetésében valósággal megelevenedik a lebilincselő állatkiválóság: „Mióta ezt a nagyrámájú, tetszetős kancát megláttuk — írja —-, bizonyos chance-ot adtunk néki ebben a versenyben. Ezt természetesen csakis külleme és mozgása alapján tehettük. Kincsem a legjobb akciójú versenylovak közé tartozik, mely valaha is pályára került és bár nem tudjuk, hogy milyen klasszishoz tartoznak azok a lovak, melyeket a a kanca Ausztria-Magyarországban és Németországban megvert, csak rá kellett nézni, hogy a szakértőt lebilincselje.
. . Amikor mozgásba jön, felemeli fejét, fülét hegyezi, farkát hosszan elnyújtja és úgy repül tova, hosszú, jól kinyújtott stridedel, ami rendkívüli sebességre enged következtetni. Emellett olyan könnyedséggel csinálja ezt, hogy bizonyosra vehető, nem is egyhamar kényszerül abbahagyni ezt a nagyszerű akciót”.
Az angol cikkírónak igaza volt. Futása másokra is különös benyomást tett, és mint egyesek visszaemlékezéseikben elmondták „legsebesebb menésében úgy látszik, hogy csak csendesen megy, míg a többi erőlködik”,
„sohasem sietett és mégis mindig elöl volt”.
Tulajdonosa így foglalta össze véleményét: „Kincsem mozgása rendkívül nyugodt volt, külleme kiváló, temperamentuma mesésen csendes úgyannyira, hogy futamai után a legnagyobb flegmával legelészett. Gyomra jó, szíve is igen erős volt. Lágy szája volt, de a sarkantyú többnyire szükségesnek is bizonyult. Abszolúte semmi szeszélye vagy különösebb kedvtelése nem volt, bármely lovast megtűrt, mindig tip-top kondícióban volt.
A különleges szokásairól szóló feljegyzések némileg ellentmondanak a tulajdonosi nyilatkozatnak.
A világraszóló eredményekben szerepet tulajdonítanak a tápiószentmártoni zabnak, amely belföldön is a legjobbnak bizonyult, laza és puha héja miatt azonban Angliában is különleges minőségűnek tartották. Kincsem sohasem evett másféle zabot, minden útjára vele vitték a megszokott tápiószentmártoni abrakot. Különösen kényes volt az ivóvízre.
Feljegyezték róla, hogy 1877 augusztusában BadenBadenben, miután nem ízlett neki az ottani ivóvíz, csaknem 48 óráig folytatta ivó-sztrájkját. Végül is egy félig beomlott paraszti kút vizét találta szája ízére valónak, mert a gödi istállóudvar kútjának vize szintén iszapos szagú volt. Különleges szokásaként tartják számon, hogy megszokott macskájának, amely az istállóban mellette pihent, mindenhova el kellett kísérnie.
Természetesen minden „kívánságát” teljesítették, ezt megszokta, s a versenyek végeztével fejét odatartva, mint sztár várta, hogy a győzelmi csokrot homlokára tűzzék…”
FOLYTATJUK – A szerk.
Forrás:Library.hungaricana.hu / A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei / Balassa Iván szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1969-1970 (Budapest, 1970) / Matolcsi János: Híres versenylovak csontozatának sajátosságai
Írj Te először kommentet "Érdekességek, ritkaságok hírességeinkről: Kincsem a kisbéri csodaló – 4. rész"