/A képen balról a harmadik Horváth Sándor – forrás: jochapress.hu – fotó: Jocha Károly)
Filep Csaba triatlon-, Ramocsa Sándor ökölvívó- és Horváth Sándor labdarúgóedző, testnevelő tanár kapta meg csütörtökön a Gerevich Györgyről elnevezett díjat, mellyel a nevelőedzők tevékenységét ismerik el.
A Gerevich György Nevelőedzői Díjat 2024-től havonta ítélik oda és negyedévente adják át, most az októberi, a novemberi és a decemberi kitüntetettek vehették át az elismerést – tájékoztatta az MTI-t a díjat alapító sportért felelős államtitkárság, amely a Nemzeti Sportügynökség, a Sportegyesületek Országos Szövetsége (SOSZ) és a Magyar Edzők Társasága (MET) közreműködésével ily módon ismeri el a sportolók pályafutásának kezdetén kiemelkedő szerepet játszó nevelőedzőket.
„Rendkívül fontosnak tartom, hogy megszólítsuk a nevelőedzőket, kiemeljük munkájuk jelentőségét és méltó módon elismerjük közülük a legkiválóbbakat. A nevelőedzőkkel rengeteg időt töltenek a gyerekek, és ők azok, akik az egyes sportágak alapjainak megtanításán túl olyan értékeket adhatnak át, amelyek egy életen át elkísérik a fiatalokat. Fontos, hogy megbecsüljük azoknak a szakembereknek az erőfeszítéseit, akik a későbbi kiváló sportolóinkat elindították az útjukon. Éppen ezért örömmel jelentem be, hogy 2025-től a Nevelő Edző Programban részt vevő sportszakemberek támogatását közel a duplájára emeljük” – hangsúlyozta Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár.
Gerevich György Nevelőedzői Díjat kapott Filep Csaba, a Tiszaújvárosi Triatlon Klub edzője, aki nem tudott részt venni a díjátadón, távollétében az egyesület elnöke, a Magyar Triatlon Szövetség szakmai alelnöke, Lehmann Tibor vette át az elismerést.
A kitüntetést másodikként Horváth Sándor, a rédei Móra Ferenc Általános Iskola testnevelő tanára, a Réde Községi Sportegyesület labdarúgóedzője vehette át, míg a negyedév harmadik díjazottja Ramocsa Sándor, a Kiskunfélegyházi Papp László Ökölvívó Akadémia vezetőedzője lett.
A díjátadón megjelentek a hazai sportélet vezetői, a szakági szövetségek és a klubok képviselői mellett a kitüntető címben részesülők tanítványai is.
-MTI-
Írj Te először kommentet "Rédei testnevelő kapott Gerevich György Nevelőedzői Díjat"