NAV: célszerű minél előbb nyilatkozni az szja-kedvezményekről

Érdemes már januárban kitöltenie az adóelőleg-nyilatkozatot annak, akinek jár valamilyen kedvezmény a személyi jövedelemadóból, hogy a munkáltatója ezt már a januári fizetésénél figyelembe vegye – hangsúlyozta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfői közleményében.

Adóelőleg-nyilatkozat tehető a négy vagy több gyermeket nevelő anyák, a 30 év alatti anyák, a személyi kedvezmény, az első házasok kedvezménye, valamint a családi kedvezmény érvényesítésére – emlékeztetett az adóhatóság.

A 25 év alatti fiatalok kedvezményének érvényesítéséről nem kell külön nyilatkozni, mert ezt a munkáltató automatikusan figyelembe veszi a 25. életév betöltéséig – tették hozzá.

Az adóelőleg-nyilatkozat benyújtása online a legegyszerűbb a NAV honlapjáról elérhető online nyomtatványkitöltő alkalmazással (ONYA). Ehhez KAÜ-azonosításra, például az ügyfélkapun történő belépésre van szükség. A webes felület a kitöltést is segíti, mivel az új nyilatkozatban a NAV által ismert adatok már szerepelnek. Az online beküldött dokumentumot a NAV automatikusan továbbítja a megjelölt munkáltatónak, kifizetőnek.

Továbbra is ki lehet tölteni a nyilatkozatot papíron, amit aláírva, két példányban személyesen kell átadni a munkáltatónak. Ehhez letölthetők az ajánlott nyilatkozatminták és a kitöltési útmutatók a NAV honlapjáról.

Aki már a januárra vonatkozó fizetésében érvényesítené a kedvezményeket, annak az első bérszámfejtés előtt kell nyilatkoznia – hívta fel a figyelmet a NAV.

A négy vagy több gyermeket nevelő anyák, a személyi kedvezmény és az első házasok kedvezménye esetében ettől az évtől lehetőség nyílik a folytatólagos nyilatkozattételre. Aki ezt jelöli a nyilatkozaton, annak nem kell minden évben új nyilatkozatot tennie, nyilatkozatát a munkáltató mindaddig figyelembe veszi, amíg a magánszemély nem tesz új nyilatkozatot vagy nem kéri a korábban tett adóelőleg-nyilatkozatának mellőzését.

Az első házasok kedvezményénél a folytatólagos adóelőleg-nyilatkozatot a kifizető a jogosult házasságkötését követő hónaptól legfeljebb 24 hónapon keresztül veheti figyelembe.

Továbbra is évente kell nyilatkozni a családi kedvezményről és a 30 év alatti anyák kedvezményéről.

A beteg gyermeket nevelő családok számára is jár családi kedvezmény. Tartósan beteg, illetve súlyosan fogyatékos gyermek után a családi kedvezmény összege 66 670 forinttal emelkedik havonta.

A 25 év alatti fiataloknak és a 30 év alatti anyáknak nem kell személyi jövedelemadót fizetniük az összevont adóalapba tartozó, törvényben meghatározott egyes jövedelmeik után a kedvezmény havi összegéig, ami 2024-ben 576 601 forint. Ez 86 490 forint adómegtakarítást jelenthet havonta.

A személyi kedvezmény mértéke a minimálbér emelkedéséhez igazodva idén 88 900 forint, ami a havi 13 335 forint adómegtakarítást jelent.

-MTI-

Írj Te először kommentet "NAV: célszerű minél előbb nyilatkozni az szja-kedvezményekről"

Írj kommentet

Az e-mail címed nem kerül publikálásra


*