Epilepszia betegséggel vezetett és okozott halálos balesetet a férfi

/A kép illusztráció – Fotó: Pixabay.com/

A Komáromi Járásbíróság a 2024. január 16-án tartott nyilvános tárgyaláson, halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt indult ügyben hozott ítéletet.

A bíróság a vádlottat 1 év 8 hónap fogházbüntetésre, valamint 10 év járművezetéstől eltiltásra ítélte. Az ítéletet az ügyész tudomásul vette, azonban az nem jogerős, mivel a vádlott és védője fellebbezést jelentett be.

A megállapított tényállás szerint a vádlott 2021 elején személygépkocsiját vezetve epilepszia betegsége miatt eszméletét egy percre elvesztette, és az ekkor mozgó jármű stabilitásvesztését a jobb első ülésen utazó ismerőse akadályozta meg.

Az érvényes vezetői engedéllyel rendelkező, ugyanakkor egészségi állapota miatt a jármű biztonságos vezetésére alkalmatlan, és erről tudomással bíró vádlott 2021. február 28-án személygépkocsijával Tárkány irányából Ászár felé közlekedett. A jármű jobb első ülésén a sértett utazott, aki biztonsági övét szabályszerűen használta.

A vádlott görcsrohammal járó állapotba került, eszméletét vesztette, melynek következtében a jármű feletti uralmat elvesztette. A jármű irányítás nélkül áttért a menetiránya szerinti bal oldalra, majd egy árkon keresztül, az úttest bal oldali szélétől 4,8 méterre fékeződött le, baleseti véghelyzetét itt érte el.

A baleset következtében a vádlott 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett, míg a sértett súlyos sérülésekkel került kórházba, ahol 2021. március 2-án elhunyt.

A Tatabányai  Törvényszék Sajtóosztályának közleménye

Írj Te először kommentet "Epilepszia betegséggel vezetett és okozott halálos balesetet a férfi"

Írj kommentet

Az e-mail címed nem kerül publikálásra


*