Elítélték a kisbéri dohánybolti rablót

/Fotó: Pixabay.com/

A Komáromi Járásbíróság gyorsított eljárásban tárgyalta annak a férfinek az ügyét, aki egy kisbéri dohányboltot próbált meg kirabolni.

A megállapított tényállás szerint a vádlott 2023. március 31-én 6 óra 46 perckor a kisbéri Nemzeti Dohányboltba ment, ahol vásárlók nem tartózkodtak.

A vádlott a dohánybolt ajtaját becsukta, majd az eladót felszólította arra, hogy a kasszában lévő pénzt adja át, és elővette az e célból magával vitt 15 cm pengehosszúságú kést, majd fenyegetődzve kijelentette, hogy „ebből neked bajod lesz”. A vádlott ezt követően a kést visszatette a kabátja zsebébe.

A dohánybolt eladója telefonját a kezébe vette, és közölte a vádlottal, hogy segítséget fog kérni. A vádlott ekkor megijedt, és elmenekült a helyszínről.

A bíróság a vádlottat felfegyverkezve elkövetett rablás bűntette miatt 9 év fegyházbüntetésre, 10 év közügyektől eltiltásra ítélte. Az ítéletet az ügyész tudomásul vette, a vádlott és a védő fellebbezést jelentett be. A bíróság a férfi letartóztatását fenntartotta, az erről hozott végzés végleges.

A Tatabányai Törvényszék Sajtóosztályának sajtóközleménye

Írj Te először kommentet "Elítélték a kisbéri dohánybolti rablót"

Írj kommentet

Az e-mail címed nem kerül publikálásra


*