/A kép illusztráció – Fotó: Pixabay.com/
Talán érdekes lehet, mit írtak a múltban a sajtóban, különböző tanulmányokban, könyvekben… – Kisbérről és környékéről.
Alábbiakban Kisbér történetéről olvashat a 20. századból:
(A cikk első részét ugyanebben a rovatban – „Abszolút Kisbér” „Anno” – olvashatják!)
Folytatás:
„..Várdai Lajos, a járási tanács építési csoportjának mérnöke szintén a fejlődés kulcskérdésének tartja Kisbér közművesítését:
— Az idén és jövőre 20 lakás épülhetett volna meg, társasházak formájában ez azonban a közművesítés hiányában elmarad. A fogyasztási és értékesítési szövetkezet építkezési terveit is a közművesítés hiánya nehezíti. Minden középület víz- és csatornázási gondokkal küszködik. Körülbelül 20 millió forintra lenne szükség a vízmű és a szennyvízmű megépítésére, a község teljes közművesítésére.
Ez a pénz azonban nincs és nagyrészt nem is lesz kéznél mostanában. Ezért a kisbérieknek saját erejükből keli megtenni az első lépéseket, hogy segítséget is kaphassanak.
A KÖZSÉGI VEZETŐK máris „mozognak”, megalakították a vízmű társulás előkészítő bizottságát. A társulás létrejötte után majd az illetékes szervek is megadják az ilyenkor törvényesen járó anyagi támogatást, így majd a munkálatok is megkezdődhetnek. Ez azonban még mesz- sze van, csak jövőre lehet róla szó. Egyelőre a vízkutatás és a különböző tanulmánytervek elkészítése van műsoron, a jövő évre áthúzódóan.
Két- három esztendő múlva a mai gondok nagy része megoldódik, de jaj, mennyi tervezge- tés, meggyőzés, társadalmi munka, községfejlesztési hozzájárulás, állami támogatás és ki tudná elsorolni, hogy meg mi minden kell ahhoz amíg ez a hatalmas program tényleg megvalósul.
Hnizda László, a kisbéri községi pártbizottság titkára is tagja az előkészítő bizottságnak. Ö a következőkben látja a legfontosabb teendőket:
— Fölkeressük a község intézményeinek és vállalatainak vezetőit, hogy megtudjuk, kinél mire számíthatunk. Ezután a község lakosságához fordulunk, hogy mindenki megértse: a társulás megalakítása nélkül nem lesz semmi. A kisbérieknek tenniük is kell, ha azt akarják, hogy valóban legyen is közművesítés, ne csak beszéljünk róla. A párttagok segítségét is kérjük, nemcsak a megértésükre, hanem meggyőző szavukra is számítunk. A tömegszervezetekkel együttműködve, az egész lakosságra támaszkodva akarjuk megoldani a község legnagyobb gondját.
EZT AZ ELGONDOLÁST csak helyeselni lehet. Kisbér a Bakony-vidék gócponti települése. Közművesítése az egész tájegységnek hasznára válik, de legtöbbet maguknak a kisbérieknek kell te: ni érte, Ez természetes is, hiszen elsősorban mégiscsak az ő javukat szolgálja. Bizonyára ezt meg is értik és a vízmű társulás megalakítása már a közeljövőben napirendre kerül.
(kl) „
Forrás:Library.hungaricana.hu/ Dolgozók Lapja, 1967. augusztus (22. évfolyam, 179-205. szám) / 1967-08-13 / 190. szám
Írj Te először kommentet "“A kisbériek legnagyobb gondja” – Ezt írta az újság… 2. rész"