/A kép illusztráció – Magyar lovasok. Forrás:wikipedia, fotó:
/Kisbér és környéke régmúltjával már több alkalommal foglalkoztunk. Nem véletlenül, hisz gazdag emlékekben, eseményekben, régen volt, illetve ma is meglévő műemlékekben egyaránt. Most Bársonyossal foglalkozunk:
„…Neve magyar eredetű. Egyes vélemények szerint 1052-ben II. Henrik visszavonuló csapatait pihenés közben magyar lovasok zavarták meg.
Menekülésük oly gyors volt, hogy a császár otthagyta bársonyos hintószékét. Mások valamely növény nevét vélik a szó jelentése mögött. Ezt megerősíti az, hogy az országban másutt is találkozunk a Bársonyos helynévvel.
Pesty Frigyes egy Bársonyos nevű hegyet sejt az elnevezés mögött.
Okleveles említése 1221: Barsunus; 1229: Barsun; 1488: Barsonos.
1229-ben Uros pannonhalmi apát kérésére II. András megerősíti az apátságot birtokában. 1488-ban a királynak is voltak jobbágyai itt.
A török időkben felégették, 1536 után lakatlanná vált. Két évszázad multán a főapátság mezőőrsi szőlősgazdákat, majd 1733-tól zömében a Nyitra megyei Sasvárról szlovákokat telepített a faluba.
Az új Bársonyos nem a régi helyén épült fel, ahol egy 1755-ben készült térkép még jelzi az 1650-ben emelt régi templomot, hanem attól kissé délebbre.
Homokos a talaja, így elsősorban a szőlőtermelésből éltek az idetelepültek…”
forrás:library.hungaricana.hu, Komárom-Esztergom megye településtörténeti kalauza
Írj Te először kommentet "A török időkben felégették, az új Bársonyos délebbre épült fel…"