“A város Hajdúja – Amilyen csinos, olyan erélyes”

/”Már kislány korában rendőr akart lenni” –  A kép forrása:Library.hungaricana.hu/24 óra/

Talán érdekes lehet, mit írt a megyei sajtó a 20. században Kisbérről és környékéről.

Alább az 1990-es évek elejéről olvashat egy cikket:

A város Hajdúja

Amilyen csinos olyan erélyes

Hajdú Éva, rendőr szakaszvezető még alig húszéves, de máris az egyik legerélyesebb és legkövetkezetesebb rendőrnek ismerik Kisbéren. Hosszú, szőke hajával, fiatalságával, hol egyedül, hol társával nappal és éjszaka fel-feltűnik a közúton, a vásárban, s ha intéznivalót talál, nem ismer megalkuvást. Egyenesnek, igazságosnak ismerik a városban. Mit szól mindehhez Éva?

Én igyekszem a munkámat becsületesen végezni. Már kislány koromban elhatároztam, hogy katona vagy rendőr leszek. Persze, az egész vargabetűvel indult meséli. Cipőfelsőrész-készítőnek tanultam, aztán bolti eladó lettem, s már-már úgy látszott, nem leszek egyenruhás. Akkor hallottam, hogy újra megalakul Kisbéren a rendőrőrs 1990 nyarán —, s akkor már nem haboztam, hanem jelentkeztem. Mivel egészségileg alkalmasnak bizonyultam, tudtam, hogy a többi már rajtam múlik.

— Kislány koromban úgy képzeltem, hogy a rendőrnő szépen felöltözve, autókon száguld ide-oda. A valóság más. Amikor beöltöztem, első járőrözésem a csütörtöki, heti vásárban kezdődött, s délutánra már nem éreztem a lábam a sok gyaloglástól. Azóta rájöttem, hogy a mi munkánk igen sok talpalással jár, s ha van is autó és használjuk is, azért a tevékenységünk fő tere mégis csak az, hogy az emberek lássanak bennünket. Aki rászorul, az védelmet találjon, akit meg büntetni kell, hát Istenem, az a köz érdekében kapja meg a magáét.

— Azért nagyon örülök annak, hogy „köz”-rendőr vagyok, szeretek az emberek közt lenni, irodában nem akarnék dolgozni, örülök annak, hogy idősebb társaim segítenek. S ha egyszer eljön az ideje, majd tovább tanulok, mert úgy érzem, az elengedhetetlen.”

 

Forrás:Library.hungaricana.hu/24 óra, 1992. július (3. évfolyam, 154-180. szám)  / 1992-07-23 / 173. szám

Írj Te először kommentet "“A város Hajdúja – Amilyen csinos, olyan erélyes”"

Írj kommentet

Az e-mail címed nem kerül publikálásra


*