“A nap portréja: Dr. Bódai József – A ménesbirtokról írt könyvet”

/A kép forrása:Library.hungaricana.hu/24 óra, 1997. június (8. évfolyam, 126-150. szám)  / 1997-06-10 / 133. szám/


“A
Batthyány Műemlékegyüttes Védelmében Alapítvány gondozásában könyv jelent meg dr. Bódai József tollából A Magyar Királyi és Kisbéri Ménesbirtok címmel. A hivatalosan szeptember 23-án bemutatott szerzője ötvenkét éve él Kisbéren. Munkája történelmi hitelességű dokumentum.

Miként került Kisbérre?

Már 1940-ben Kisbéren voltam gyakornok. Ismertem a régi királyi Ménesbirtokot. Aztán jött a háború, de hazakerülésemet követően újjáalakult a méntelep. Mint ismerős, minisztériumi embert kértek fel állatorvosnak.

Vagyis a doktori cím állatorvost takar?

Igen, sőt hozzáteszem, gyémántdiplomás vagyok. 1939-ben végeztem, és hatvan év után ez az elismerés már megillet.

Bizonyára szerette a lovakat?

Az állategészségügy és a szaporítás volt az a terület, mellyel szívesen foglalkoztam. Kisbéren a lótenyésztésnek már évszázados hagyománya van, és e munkában vettem részt.

Mivel foglalkozott, mit szeretett igazán?

Volt egy speciális „kisbéri” betegség a lovaknál. E probléma hosszú évtizedekig megoldhatatlannak tűnt, de nekem sikerült megtalálni az okot és a gyógymódot is.

Kíváncsivá tett. Miről is volt szó?

A kisbéri kancáktól született csikók rendszeresen megbetegedtek egyféle száraz köhögésben, tüdőgyulladásban, és nagyon sok volt az elhullás. Kiderítettem, hogy egy hiánybetegség az ok, amit az előző száz évben nem ismertek fel. Réz, cink, jód és egyéb elemek hiánya miatt keletkeztek a problémák.

Mit tett a betegség leküzdésére?

1958-ban, elsőként Magyarországon, elkészítettem a premixet az állatok takarmányozásához. Ez ma már nagyipari módszerekkel történik, ám akkoriban még a szakmában is kinevettek.

Beszéljünk ezek után a könyvéről!

Az előzmények visszanyúlnak a Batthyány- birtokhoz. Akkor alakult Kisbéren egy igényes lótenyésztési kultúra. 1828-ban már voltak telivérek, és onnan kezdődött minden. A szabadságharc után itt alakítottak katonai ménest, ennek történetét kutattam fel. Aztán végigkíséri a könyv Kisbér felemelkedését a telivér lótenyésztés terén.

– Miként jutott arra az elhatározásra, hogy írásban rögzítse a történetet?

– Már az 1950-es években hozzájutottam olyan anyagokhoz, melyeket soha sem publikáltak. Példa erre az 1919-es események, a román megszállás, amikor Kisbérre kifejezetten a ménes miatt vetettek szemet. Számos olyan történetet dolgoztam fel, melyeket még nem ismerhetett meg a nagyközönség.

Mennyi időbe telt a könyv megírása?

Igény volt arra, hogy a kisbériek megismerhessék a ménesbirtok történetét, ezért korábban több előadást tartottam. Szép lassan összeállt a könyv anyaga, és nyugdíjazásom után felgyorsult minden. 1989-től infarktus után már nem dolgozhattam, kellett valami értelmes elfoglaltság. így jött, hogy a millenniumi évben, a visszatekintés jegyében elkészült e munka. Célom az volt, hogy segítsek emlékezni a kisbérieknek.

Kiknek szánta munkáját?

Egyrészt a történelmet kedvelőknek, másrészt a lovasoknak. Kiderül könyvemből, hogy a teli- vértenyésztés központjában mi zajlott. Az előszóban Kisbérnek ajánlottam munkámat.

Mit emelne ki?

Az 1870-es években a kisbéri angol telivér világra szóló eredményeket ért el. Ez felhívta a figyelmet Kisbérre és Magyarországra. Aztán jött az itt született nagyszerű Kincsem: csúcsait a mai napig sem sikerült egyetlen lónak sem meg- dönteni. A ménesbirtok történetének alakulása is érdekes történet.

Tátrai Zoltán


Dr.
Bódai József

Született: Fényed, 1917. február 17.

Végzettség: Állatorvosi Egyetem 1939. Szakterülete a szaporodásbiológia volt.

Család: nős, egy fia és két unokája van. Elismerések: Gyémántdiploma, Kiváló Dolgozó, Munka Érdemrend bronz fokozat, Kisbér Pro Urbe- dijasa, Hetzefemlékérem tulajdonosa.

Ez az első könyve”

 

Forrás:Library.hungaricana.hu/24 óra, 2000. október (11. évfolyam, 231-255. szám)  /2000-10-03 / 232. szám

Írj Te először kommentet "“A nap portréja: Dr. Bódai József – A ménesbirtokról írt könyvet”"

Írj kommentet

Az e-mail címed nem kerül publikálásra


*