Alumíniumtolvajokat kaptak el a kisbéri rendőrök

/Fotó: Police.hu/

Az elkövető sofőr helyzete tovább súlyosbodott, amikor kiderült, hogy jogsi nélkül vezetett.

November 27-én délután a Kisbéri Rendőrkapitányság szolgálatparancsnoka bejelentést kapott egy tárkányi polgárőrtől, miszerint ismeretlenek megbontották az ótarcsi tyúktelep aluminium lemezeit, azokat berakták egy dobozos autóba és elindultak vele a 81-es főút irányába.

A járőr azonnal a helyszín irányába indult, ahol sikerült megállítania a két elkövetőt. Az igazoltatás során az is kiderült, hogy a 38 éves sofőr vezetői engedéllyel sem rendelkezik, ezért őt és a 43 éves társát előállították a Kisbéri Rendőrkapitányságra.

H. F. és V. G. kihallgatásuk során a lopás bűntettét elismerték. A jármű vezetőjét gyorsított eljárás lefolytatása céljából a rendőrök szabálysértési őrizetbe vették, mely során a bíróság húsz nap elzárást rendelt el.

Az ügyben még további gyanúsítotti kihallgatás várható – közölte a Police.hu oldalon a Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Írj Te először kommentet "Alumíniumtolvajokat kaptak el a kisbéri rendőrök"

Írj kommentet

Az e-mail címed nem kerül publikálásra


*