/Fotó: Facebook/Őszi Napfény Idősek Otthona/
A Kisbéri Őszi Napfény Idősek Otthona közösségi oldalán újságolta, hogy telt a nyári tábor harmadik hete az intézményben.
Idézzük bejegyzésüket:
„Hétfő délelőtt a kézműveskedésé volt a főszerep. A szárított levendulavirágot organza anyagba töltögettük, színes masnikkal átkötve „illatzsákokat” készítettünk, melyet délután örömmel adtak át a gyermekek szüleiknek.
Délután Korompay Kornéliától az „Ügyetlen bohóc” című mesét hallgathatták meg, majd képesség- és készségfejlesztő társasjátékok színes skálájából választhattak a gyerekek.
Kedden elsétáltunk a kisbéri parkba, ahol Boros Levente és segítői irányítása mellett lézerlövészetben vehettek részt a táborozók, akik meglepően ügyesnek bizonyultak.
Délután a hangszerek és a zene került előtérbe. Hangszersimogató keretében kipróbálhatták a szintetizátort, a gitárt, az ütős hangszereket az érdeklődő gyerekek. Mocsári László ének-zene szakos tanító játékosan mozgáskoordinációt fejlesztő gyakorlatokkal, ritmusdominóval ismertette meg a jelenlevőket. A napot közös énekkel zártuk.
Szerdán Kovács János törzszászlós és Kulisek Natália őrmester fogadta el meghívásunkat a kisbéri Rendőrkapitányságról.
Kovács János előadásában hasznos ismereteket tudhattunk meg a rendőrség széles körű munkájáról.
A program második részében bemutató következett a rendőrség eszköztárából.
Kipróbálhatták a társasági sapkát, a láthatósági mellényt, a forgalomirányító botot, valamint a rendőrségi gépjárművet tüzetesen megtekinthették.
Csütörtökön manuális foglalkozásnak biztosítottunk teret. Ceruzatartót készíthettek az ügyes kezek, melyhez önkéntes segítőnk Schultz Éva adta az ötleteket.
Lakóink és a gyerekek kölcsönösen segítették egymást. A nap folyamán a papírhajtogatást is kipróbáltuk.
Péntek délelőtt érzékenyító foglalkozást tartottunk, melynek lényege, hogy megváltozott képességekkel, hogyan tudjuk élni mindennapjainkat. A nap folyamán a jelenlevők fejlesztő játékokkal mérhették fel ügyességüket. Nagy sikere volt a labdajátékoknak, sorversenynek, memóriajátékoknak, ugróiskolának, toronyépítésnek, valamint a bekötött szemmel végzett feladatoknak.
A délelőtt egyrészt a szabadidő hasznos eltöltésének adott teret, másrészt felhívta a gyerekek figyelmét az elfogadásra, és mások segítésének fontosságára. A délelőtt szinte elrepült.
Délután immár második alkalommal Gurdon Andrással illatos gyertyák készítésére volt lehetőség. András már a munka előkészületeibe is bevonta a gyerkeket. Egyedien csillogó, szép ajándékok készültek.
Önkéntes segítőinknek és támogatóinknak szeretnénk kifejezni köszönetünket.
A tábor harmadik hetét programjaikkal változatossá és élményekben gazdaggá varázsolták: Boros Levente, Korompai Kornélia, Kovács János, Kulisek Natália, Mocsári László. Schulz Éva.
A nyári táborok számos előnnyel járnak a gyerekek számára. Új barátságok kialakítására, szabályok követésére sarkallják a résztvevőket. Emellett új élményekkel gazdagodnak, új készségeket sajátíthatnak el.
A fényképeken láthatjuk, hogy a gyermekek és az idős korosztály képes megtalálni a közös utat egymáshoz. A két generáció tud adni és kapni a másik korosztálytól figyelmet, önzetlenséget, kitartást és ami a legfontosabb, szeretetet.”

Írj Te először kommentet "Nyári tábor (+Képgaléria)"