A Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőrség Facebook oldalán újságolta, hogy új drónt vehettek át a kisbéri rendőrök.
Mint írták, „április 4-én ünnepélyes keretek között adta át Sinkovicz Zoltán, Kisbér város polgármestere Kreidl Csaba r. alezredesnek, a Kisbéri Rendőrkapitányság vezetőjének a Kisbéri járás településeinek és a települések vállalkozóinak felajánlásai által vásárolt drónt.
Az ünnepségen Sinkovicz Zoltán megköszönte a Kisbéri Rendőrkapitányság eddig végzett lelkiismeretes munkáját, bízva abban, hogy az átadott eszköz a járás lakóinak biztonságérzetét fogja fokozni.
Kreidl Csaba kapitányságvezető megköszönte az akcióban résztvevő valamennyi támogatónak a segítségét, valamint örömét fejezte ki, hogy a kezdeményezésük ilyen kedvező fogadtatásban részesült. Beszédében elmondta, hogy az eszköz használata nagymértékben fogja segíteni a munkájukat, megnövelve a kapitányság teljesítményét is.
Az elmúlt időszakban hatalmas technikai fejlődés következett be a rendőrség munkájában, szinte egy komplett irodát hordanak maguknál rendőrök, amellyel pillanatokon belül hozzáférnek minden nyilvántartáshoz. Az átadott drón a lehetőségek tárházára, amellyel javítani tudják a térség köz-, és közlekedésbiztonságát, az itt élők életminőségét. Ennek az eszköznek a birtokában olyan helyszínekre, területekre is el tudnak jutni, ahová eddig sem járművel, sem gyalogosan nem tudtak eljutni” – fejeződik be a közlemény.
Címlapkép: Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőrség Facebook oldala
Írj Te először kommentet "Új drónt vehettek át a kisbéri rendőrök"