Napelemek és tárolók telepítését támogató pályázat indul

/Fotó: Pixabay.com/

Háztartási méretű napelemek és tárolók együttes telepítését támogató pályázatot hirdetnek meg a jövő év elején 75 milliárd forintos keretösszeggel – jelentette be az energiaügyi miniszter csütörtökön Budapesten, a Portfolio.hu szakkonferenciáján.

    Lantos Csaba kiemelte: a minisztérium célja, hogy a magyar háztartásoknak továbbra is megérje napelemet telepíteni és saját termelésből fedezni a fogyasztásukat. A bruttó elszámolásba kerülők a beruházáshoz vissza nem térítendő támogatást kaphatnak, ami a fejlesztési költségek 65 százalékát fedezi.

    A napelemek és az akkumulátoros energiatároló rendszerek együttes telepítésével a nappal megtermelt energiát az esti vagy a hajnali időszakban felhasználhatják a családok – mutatott rá.

    A miniszter emlékeztetett, hogy a szeptember 7-ig benyújtott igénybejelentés alapján a legkésőbb 2026. január 1-ig megépülő vagy bővülő háztartási méretű naperőművek az üzembe helyezésüktől számított tíz éven át éves szaldó elszámolásban maradnak.

    A hálózatfejlesztési beruházások eredményeképpen jövő január 1-jétől lehetővé válik a tavaly bevezetett átmeneti betáplálási korlátozás feloldása az ország legnagyobb részén, a hálózat 93 százalékán, az érintett fogyasztók 84 százalékénál – tette hozzá.

    Felidézte, hogy Magyarországon nem volt semmilyen energiafogyasztási korlátozás. Ennek ellenére a fogyasztás jelentősen csökkent, az idei első hat hónapban a földgáz esetében 18,2, az áramnál 8,4 százalékkal 2022 első hat hónapjához képest.

    Jelenleg több mint 5200 megawatt (MW) napenergia-kapacitás üzemel az országban, 3200 MW ipari és 2080 MW háztartási méretű, ami összesen két és fél paksnyi termelőkapacitás. Idén már több új kapacitás csatlakozott a hálózatra, mint a tavalyi rekordévben összesen. Az energiaügyi tárca 2030-ig 10-12 gigawatt (GW) beépített kapacitás elérésére számít – ismertette Lantos Csaba. Kitért arra is, hogy időjárásfüggő megújuló energiaforrások termelése miatti többlet kezelése jelentős fejlesztéseket tesz szükségessé.

-MTI-

Írj Te először kommentet "Napelemek és tárolók telepítését támogató pályázat indul"

Írj kommentet

Az e-mail címed nem kerül publikálásra


*