“Tanulmány a nőkről – zenés válóok” Kisbéren

2023. augusztus 28-án (hétfőn) 19:00 órakor a Zenthe Ferenc Színház és a Soproni Petőfi Színház közös produkcióját láthatják a a WAMK színpadán:

Gyárfás Miklós -Tanulmány a nőkről zenés válóok két részben.

Az előadás ára 200,-Ft. (A kedvezményes jegyár a Déryné Program hozzájárulásának köszönhető).

Információ, helyfoglalás személyesen a könyvtárban, vagy telefonon a 34/353-903-as telefonszámon. Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy a művelődési központ és a könyvtár július 28-tól augusztus 20-ig zárva tart, így ezen időszakban a foglalás és jegyértékesítés szünetel.

„A nők gyakran gondolják azt, hogy a férfiak ostobák. Hogy miattuk dúlnak háborúk a kontinenseken, és hogy az ő korlátoltságuk következtében drágák a ruhaanyagok. És hogy általában milyen más lenne az élet, ha nem nyüzsögne mindenütt az a sok férfi. De ha már belepték a Földet, miért nem azért élnek, hogy megértsék a női lélek mélységeit?” – filozofál az író, aki tanulmányt ír nőkről. S így gondolja az a három nő is, aki úgy dönt elég volt és ideje lapátra tenni a házas életet. Az elhatározás akkor lesz igazán érdekes, amikor a férjek a fenyegetőzést komolyan veszik és a csinos válóperes ügyvédnő láttán hajlanának is a dologra. De mi történik, ha egy nő megkapja az élettől azt, amire vágyott?

Gyárfás Miklós forgatókönyvét átdolgozta Szabó Tamás.

Szereplők:

író – Ágoston Péter

Képes Vera – Gubik Petra (Junior Príma díjas)

Balogh Sándor – Ozsgyáni Mihály

Balogh Sándorné – Tarpai Viktória (Jászai Mari-díjas, Vastaps-díjas)

Egri Péter – Sikó Koppány

Egri Péterné – Házi Anita

Gegucz Bálint – Schlanger András

Gegucz Bálintné – Bacsa Ildikó

rendező – Kis Domonkos Márk (Jászai Mari-díjas)

rendezőasszisztens – Nagy Sára, Kántor Zoltán

dramaturg – Sényi Fanni

díszlet- és jelmeztervező – Pallós Nelli

koreográfus – Gulyás Anna

korrepetitor – Termes Rita

 

Forrás: WAMK

Írj Te először kommentet "“Tanulmány a nőkről – zenés válóok” Kisbéren"

Írj kommentet

Az e-mail címed nem kerül publikálásra


*