” Búcsúfia: kápolnát szenteltek “

/ A képen:  Rengeteg érdeklődő vett részt a vasárnapi kápolnaszentelőn – Forrás: library.hungaricana.hu/24 óra, 2004. szeptember/

Talán érdekes lehet, mit írtak a múltban a sajtóban, különböző tanulmányokban, könyvekben… –  Kisbérről és környékéről.

Alábbiakban Csatkáról olvashat egy cikket a 21. századból –  mégpedig 2004-ből:

Búcsúfia: kápolnát szenteltek

Óriási tömeg érkezett Rövid időre elapadt a szentkúti forrás vize

A hét végén minden út Csatkára vezetett. A hagyományos cigánybúcsúra a szokottnál nagyobb tömeget vártak, hiszen rekordidő, mindössze 36 nap alatt felépült az adományokból a Magyarországi Cigányság Zarándok kápolnája. A búcsú alkalmával szentelték fel.

Szombaton még azon morgolódtak a búcsúra érkező árusok, hogy a vártnál kevesebb az érdeklődő. Aztán vasárnapra már kiderült a kedvük. A domboldal úgy festett, mint egy bevásárlóközpont parkolója a karácsonyi vásár kellős közepén. A Mercedesek, Audik, VW-k, Ladák között egy óriási, amerikai rendszámú hófehér Cadillac állt. A buszok felirataiból ítélve nemcsak az országhatárokon belülről, hanem Szlovákiából, Szerbia-Montenegróból is jöttek a romák és nem romák a csatkai csúra. Olyan sokan merítettek a híres szentkúti forrás vizéből, hogy egy időre el is apadt a víz, nem kis riadalmat keltve.

A kegytárgyárusoknál méter magas, kar- vastagságnyi gyertyák 12-15 ezerért, árammal működő, a diszkók fényeffektjeihez hasonlóan csillogó, Jézust ábrázoló képek, szobrok, könyvek. Sokan már a hetvenes évektől járnak árulni a csatkai búcsúba. Most olyan is akad, aki már hetekkel ezelőtt lefoglalta a legjobb a kápolnához legközelebb eső helyet.

A várható nagy bevétel reményében fizetik a nem kevés helypénzt, tízezres nagyságrendben. S nemcsak kegytárgyak kaphatók, hanem minden: szőnyeg, függöny, bas, fazék, gyerekjáték, sokféle édesség. A csomagolt portékák címkéjén már az uniós regulának megfelelően az E-s összetevőket is fellelhetjük.

Parkolócédula

Csatkán, a szent kút felé vezető út elején kellemetlen meglepetés érte a búcsúra érkezőket. A személygépkocsiknak 300, az autóbuszoknak 600 forintos parkolási díjat kellett fizetni. Csak sőbb derült ki, hogy a parkoló a megszokott domboldal, ahol máskor ingyen állhatták a járművek. A nyugta tanúsága szerint a kegyhely alapítványához folyt be ez a pénz. Talán szívesebben nyúltak volna a pénztárcájukba az autósok, ha adakozásra szólítják fel őket…

A sátraknál szól a zene, a Pesti Fiú hangja túlszárnyalja a konkurenciát. Gyros, sült kolbász és pecsenyeillat, no meg bográcsban Totyogó gulyás…

Éhen nem marad senki, az árakat ne firtassuk. A búcsúra érkező romák elegánsak, a fiatal hölgyek közül sokan estélyiben pompáznak, a néhány éves kisfiúkon is mellényes öltöny. És arany minden mennyiségben. Karkötők, láncok, fülbevalók – soha nem látott nagyságban és szélességben.

Vasárnap délelőtt Márfi Gyula veszprémi érsek celebrált szentmisét óriási tömeg előtt a szabadtéri oltárnál, majd megszentelte az új kápolnát.

Kolompár Orbán, az Országos Cigány Önkormányzat elnöke és Pulay Gyula, a Miniszterelnöki Hivatal közigazgatási államtitkára az eseményt méltató beszédek után együtt helyezte el a II. János Pál pápa által megszentelt keresztet az új kápolnában.

OLÁH MÁRIA”

 

Forrás: library.hungaricana.hu/24 óra, 2004. szeptember (15. évfolyam, 204-229. szám) / 2004-09-06 / 208. szám

 

Írj Te először kommentet "” Búcsúfia: kápolnát szenteltek “"

Írj kommentet

Az e-mail címed nem kerül publikálásra


*