Téglagyári gondok Kisbéren 1. rész: Felhős kezdetek

/A kép illusztráció – Fotó: Fortepan.hu/Schiffer Pál adományozó/

Talán érdekes lehet, mit írtak a múltban a sajtóban, különböző tanulmányokban, könyvekben… –  Kisbérről és környékéről.

Alábbiakban Kisbérről olvashat egy cikket a 20. századból –  mégpedig 1987-ből:

„Téglagyári gondok Kisbéren

A rekonstrukció áldozatai

A kisbéri téglagyár fontos szerepet játszik az Észak- Dunántúli Tégla- és Cserépipari Vállalat életében. Az évi 40—45 millió tégla, amelyet itt gyártanak a vállalat mutatóit is meghatározza. A kisbériek azt mondják, ha jól megy a gyárnak, akkor jól megy az egész vállalatnak. Ennek a fordítottja äs igaz. Ezért nem volt véletlen az a vállalati döntés — a ’80-as évek első felében — miszerint a kisbéri gyárban teljes rekonstrukcióba kezdenek. Az eredeti elképzelések szerint csak az épületek maradtak volna meg. Az új gyártósort, a gépeket és a berendezéseket Olaszországból akarták beszerezni. így érthető, hogy a döntés megszületése után bennfentes és kívülálló egyaránt szép jövőt jósolt a kisbéri téglagyárnak. Mégsem így lett. Hogy miért? Az okokat megpróbáltuk egy csokorba gyűjteni. De már előre elmondhatjuk, hogy a kisbéri példa túlmutat önmagán.

FELHŐS KEZDETEK

Messzire visszanyúlnak az építőanyag-gyártás hagyományai Kisbéren. Már 1902- ben működött itt téglagyár, amelyet az idők során többször korszerűsítettek, felújítottak. A ’60-as évek végére a kor követelményei egy új gyár felépítését igényelték. Nyolcvanmillió forintos beruházással 1970- ben felépült egy 145 méter hosszú és 36 méter széles gyártócsarnok.

A korszerű technológia a tömeg- gyártás mindennemű igényeit kielégítette. Csökkentek a költségek, a termékek előállításához lényegesen kevesebb idő kellett. Például az itt megépített szárító alagút a szárítási időt három hétről „lefaragta” 36 órára. Ennek ellenére már ekkor sem volt „felhőtlen’’ az ég a kisbéri gyár fölött.

1970. szeptemberére tervezték a próbaüzemelést. Ügy gondolták, hogy még az év végéig 2,5 millió nagyméretű téglát fognak gyártani. Augusztus végére az új téglagyár indulásra készen állt”. Kipróbálták az agyagbánya gépeit, a szállítószalagokat, az őrlőberendezéseket. Mindössze egy dolog hiányzott, az égetőkemence.

Akkoriban a kisbériek azt emlegették, hogy „ember tervez, a Hőtechnikai Vállalat végez — illetve nem végez”, mármint annak a két, egyenként 130 méter hosszú alagútkemencének a megépítésével, amire vállalkozott.

Kemence nélkül téglát gyártani? Erre még a tapasztalt kisbériek sem voltak képesek. Az akkori rajtot a Hőtechnikai Vállalat „nemes egyszerűséggel” leintette. Az előjelek már korábban mutatkoztak. Előre látni lehetett, hogy a létfontosságú kemencék nem készülnek el határidőre. A huzavona odáig jutott, hogy az ügy gazdasági döntőbizottság elé került, ahol megegyeztek a Hőtechnikai Vállalattal a kemencék mielőbbi megépítésében.

Ennek fejében az Észak-Dunántúli Tégla- és Cserépipari Vállalat eltekintett a kötbér behajtásától. Már mindenki megnyugodott. hogy pont kerül a kínos ügy végére. De nem így a Hőtecbnikai Vállalatnál.  Ők egyszerűen levonultak a „pályáról”. Ismét döntőbizottság. Ismét alkudozás. A nyertes a Hőtechnikai Vállalat lett, amely azután határidő nélkül úgy dolgozott, ahogy akart.

Így történhetett meg az, hogy 1970. augusztus 28-án átadtak egy téglagyárat Kisbéren kemencék nélkül. A vitákból, a kötbérből nem lett tégla.
Fél év késéssel a kemencék is elkészültek. 1971. március 15-én elkezdődhetett végre a folyamatos termelés. Még így is maradtak azonban hiányosságok. Elfeledkeztek egy korszerű vasúti rakodóhely megépítéséről..” 

Forrás: library.hungaricana.hu/Dolgozók Lapja, 1987. november (42. évfolyam, 258-282. szám)  / 1987-11-26 / 279. szám

FOLYTATJUK!