Ő is Kisbéren született: Marosi László

/Fotó:kisber.hu/

Néhány alkalommal olyan Kisbéren született, vagy ide származott, esetleg életének egy szakaszát itt töltő emberekkel foglalkozunk akik sokat tettek a városért, valami jelentőset alkottak itt.

“Kisbér Város Önkormányzata képviselő-testülete Kisbér Város Díszpolgára címet adományozott Marosi Lászlónak, a Magyar Kézilabda Szövetség alelnökének, amely díjat Sinkovicz Zoltán és Popovics György adott át.

A díjátadást követően a város első embere felszelte a megáldott kenyeret, melyet a jelenlévők megkóstolhattak, majd a szózat közös eléneklésével zárult az idei ünnepség.

Marosi László 1962. november 26-án Kisbéren született, édesanyja Neumayer Ilona tanítónő, édesapja Marosi László.

A Kisbéri Petőfi Sándor Általános Iskolában végezte általános iskolai tanulmányait 1969 — 1977 között. Középiskolai tanulmányait a Kisbéri Táncsics Mihály Gimnáziumban kezdte, ide járt 1977 — 1980 között, de érettségijét Tatabányán, az Árpád Gimnáziumban szerezte meg 1981-ben. Ezt követően az Esztergomi Állami Tanító- és Tanítónőképzőbe járt és diplomázott.

Kiskorától kezdve szerette a labdát, szíve a kézilabdázás irányába terelte és a kitartó munka, kemény edzések eredményhez vezettek:

Az év kézilabdázója 1987-ben és 1988-ban.

Részt vett az 1988-as nyári olimpián , ahol a magyar válogatott negyedik lett, és az 1992-es nyári olimpián, ahol a csapat hetedik helyen állt. 1986-ban és 1990-ben két világbajnokságon is képviselte Magyarországot, és ezüstérmet nyert.

1990-ben a német Bundesliga egyik legjobb csapatához, a Lemgo együtteséhez került, „odakinn” a Bundesliga legjobbjának is megválasztották, nyert bajnokságot, kupát csapatával, s KEK-győztes együttesnek is tagja lehetett.

1999-ben hazajött, a Dunaferrhez igazolt, s 2000-ben sikerült megnyerniük a bajnokságot.

2001-tól ismét a tatabányai sikerekért fáradozik.

2013-ban a Vállalkozók Országos Szövetségének megyei szervezetének kuratóriuma, a jelölések alapján választotta ki azokat, akik közül – a támogatók szavazatai alapján – hárman átvehették a Megyei Príma Díjat. Magyar Sport kategóriában Príma díjas a Grundfos Tatabánya Kézilabda Klub, és annak elnöke, Marosi László.

2015 áprilisában a Magyar Kézilabda Szövetség küldöttgyűlése egyhangúlag szavazta meg Marosi Lászlót, az egykori világklasszis kézilabdázót, hatszoros magyar gólkirályt, 186-szoros válogatott vb-ezüstérmest a Magyar Kézilabda Szövetség alelnökének. A szakszövetségben a férfi felnőtt és utánpótlás válogatott ügyeiért felel.

Az alelnöki pozíció betöltése mellett, a Grundfos Tatabánya KC elnöke is.”

Forrás:kisber.hu

2019. 08.20.

Írj Te először kommentet "Ő is Kisbéren született: Marosi László"

Írj kommentet

Az e-mail címed nem kerül publikálásra


*