Kisbér közúti összeköttetései: a 8207-es számú út

/A kép illusztráció/

Kisbér egyik fontos közúti összeköttetése a 8207-as számú főútvonal:

“A 8207-es számú mellékút egy négy számjegyű országos közút Komárom-Esztergom megye déli részén.

Nyomvonala

Kisbéren indul, a 81-es főútból kiágazva, annak 46,950-es kilométerszelvényénél, dél felé, Vásártér utca néven.

Első kilométere után nevet vált, ettől kezdve Magyar utca a neve, majd másfél kilométer után egy elágazáshoz ér, ahonnan a dél felé induló Kolozsvári utca viszi tovább ezt a számozást, míg a délkelet felé haladó út a 8135-ös számot viseli, amely Tatabánya nyugati szélén indul és a kilométer-számozása szerint itt ér véget, bő 35 kilométer megtétele után.

Az út az 1,600-as kilométerszelvénye után keresztezi a MÁV 13-as számú Tatabánya–Pápa-vasútvonalát, közben a déli irányát ismét délkeletire váltja.

5,5 kilométer megtétele után elhalad Kisbér, Bakonysárkány és Vérteskethely hármashatára mellett, de utóbbi települést nem érinti.

7,5 kilométer megtétele után éri el Bakonysárkány házait; a településen a Béke út nevet veszi fel, és ott ér véget, a 8227-es útba torkollva, nem messze annak 300-as méterszelvényétől.

Teljes hossza, az országos közutak térképes nyilvántartását szolgáló kira.gov.hu adatbázisa szerint 8,805 kilométer.”

 

Forrás:Wikipedia

Írj Te először kommentet "Kisbér közúti összeköttetései: a 8207-es számú út"

Írj kommentet

Az e-mail címed nem kerül publikálásra


*