“Ifjak erőpróbája…” – Kisbéren, 1987-ből

/A dorogi ifjúgárdisták, a polgári védelmi állomáson (Fotó: Fenyvesi A.)/

Talán érdekes lehet, mit írt a megyei sajtó a 20. században Kisbérről és környékéről.

Alább az 1980-as évekből olvashat egy cikket:

Megyénk legifjabb rosában, Kisbéren rendezték meg a hétvégén az ifjúgárdisták megyei szemléjét. A városi, területi felméréseket követően a legkiválóbb IG-al- egységek a háromnapos rendezvénysorozaton adtak számot felkészültségükről.

A sátortábor messziről akár egy kemping, ám közelebb érve feltűnik az élénk színű sátrakon „A jövőnk a tét” felirat, a KISZ megújulásának jelszava. A bejáratnál hatalmas transzparens köszönti a XIV. megyei szemle résztvevőit. A sátrak között Tóth György, a kisbéri ifjúgárdisták parancsnoka utolsó pillantást vet a szálláshelyekre. Mint házigazda, gondosan ügyel minden apróságra. Tíz óra tájt a tábor kihalt, ifjú lakói már a legnehezebb feladattal birkóznak.

A hét város, valamint Bábolna és Lábatlan küldöttei kora reggel kezdték meg a 25 kilométeres harci túrát mondja a parancsnoki sátorban Frech József őrnagy, szemleparancsnpk. Az egész napos túrán tíz állomáson bizonyíthatják a gárdisták, hogy mit tanultak az általános és szakkiképzés során ebben a mozgalmi évben. A polgári védelmi, munkásőr, határőr, honvédelmi, tűzoltó és rendőri szakfeladatok, valamint a kispuska lőgyakorlat végrehajtását a fegyveres erők és testületek képviselői ellenőrzik.

A szemleparancsnok és a szervezők közül Holló roly, a megyei KlSZ-bizottság titkára, Tóth György, és Matics Sándor,- kisbéri KISZ-titkár értékeli a pénteki alaki- és menetdalverseny eredményeit, valamint a szombat reggeli körletrendet. A pontokat táblázaton összesítik.

A menetdalversenyre a tatabányaiak kapták a legtöbb pontot jegyzi meg a szemleparancsnok. A táborban is napirend szerint zajlik az élet. A tegnapi versengés és a diszkó után azonban már ébresztő előtt talpon volt az egész tábor !

Az ellenőrző-áteresztőponton az oroszlányi ifjúgárdisták már megszervezték az igazoltatást, a biztosítók elfoglalták helyüket az út szélén.

Fel kell készülni arra .az esetre is, ha a gépkocsi nem áll meg, vagy támadás éri az igazoltató járőrt — mondja Andorka Árpád határőr főtörzsőrmester. Komáromban teljesít szolgálatot, tagja az ottani ifjúgárda parancsnokságnak és patronálja a Jókai gimnázium határőr-IG szakalegységét.

Az ifjúgárdisták térképpel és iránytűvel tájékozódnak az erdős dimbes-dombos terepen. Számít a gyorsaság is.
A polgári védelmi állomásra még nem érkezett meg a csapat. A sorsolás szerint a dorogiaknak kell felbukkanniuk hamarosan a lankás úton. Nagy Zoltán százados, a kisbéri PV-parancsnok várja a versenyzőket.

— Ezen a ponton a tesztláp kitöltése után egy sugárszintmérő műszerrel kell megállapítaniuk a „szennyeződés” szintjét, majd normaidőre felvenni a gázálarcot és a vegyivédelmi ruhát. Két- és fél percig még, kiváló!

Néhány perc múlva feltűnnek a poros földúton a dorogiak. Fegyelmezetten, alakzatban vonulnak. A kis kézi URH-adó-vevőn az ácsi Csere Gábor, az MHSZ amatőr rádiósa jelenti az előző állomásnak: Már jönnek …

A csapat lánytagjai közül Végh Angéla és Gál Magdolna, a dorogi Kelen Jolán Gimnázium másodikos tanulói a tesztlapokat oldják meg először. Két éve ifjú- gárdisták.

— A lövészetről jövünk, de nem sikerült jól, nagy volt a szél. Ezután a tűzoltó állomásra megyünk, hát nem tudom, hogy boldogulunk a hatalmas fecskendőkkel — mondja Végh Angéla mosolyogva.

A másik raj a vegyivédelmi ruhával bajlódik, közben Bácsi János, a Kisbéri Áfész KISZ-titkára ellenőrizte is a tesztlapokat. Az első raj kiváló — mondja elégedetten. A stopperóra szerint Gombola Géza és Biber István időben elkészült, ám itt a csapateredmény számít. A másodpercek pedig gyorsan telnek.

— Mindketten sárisápiak vagyunk. Még a szakmunkásképzőben léptünk be az ifjúgárdába, két évvel ezelőtt. Ez á gyakorlat nem volt nehéz, otthon gyakoroltuk egy párszor…

Dél felé jár az idő. A csapatok megkapják a hideg ebédet, de nem tartanak ebédszünetet. Menet közben esznek. Sietni kell a következő állomásra.

A harci túrával még nem ért véget az erőpróba. A gárdisták vasárnap sport- versenyeken mérték össze ügyességüket, és az eredményhirdetés után derült ki, melyek megyénk legfelkészültebb ifjúgárda alegységei. (Az eredményeket keddi lapszámunkban közöljük.).


Veizer Tamás

Forrás:Library.hungaricana.hu/Dolgozók Lapja, 1987. június (42. évfolyam, 127-152. szám)  / 1987-06-01 / 127. szám

 

Írj Te először kommentet "“Ifjak erőpróbája…” – Kisbéren, 1987-ből"

Írj kommentet

Az e-mail címed nem kerül publikálásra


*