Ismeri Kisbér környékét? Bársonyos, a borvidéken, vadregényes környezetben fekvő kisközség

(fotó:öreg pince – forrás:orszagalbum.hu)

Sorozatunkban virtuálisan körbejárjuk a Kisbéri Járás településeit, számba vesszük a környék értékeit, érdekességeit – a teljesség igénye nélkül.

Most Bársonyossal foglalkozunk, melynek környéke történelmi borvidékeink közé tartozik, neve valószínűleg egy virágból ered, a török időkben felégették, két évszázadig gyakorlatilag lakatlan volt.

A kisközség Komárom-Esztergom és Győr-Moson-Sopron megye határán, a Bakony és a Kisalföld találkozásánál fekszik.

A település határában húzódó Báronyosi Dombság történelmi borvidékeink közé tartozik. Legmagasabb pontjáról, a Strázsa hegyről gyönyörű kilátás nyílik a bakonyi dombokra, a Pannonhalmi Főapátság épületére, valamint a Kisalföld hosszan elnyúló síkságára.

Bársonyos háborítatlan természeti környezetben helyezkedik el, környéke vadregényes gyalog- és kerékpártúrák ideális terepe.

A horgászat kedvelői a helyi horgásztó partján hódolhatnak szenvedélyüknek, a jó borok kedvelői pedig a pincesorokon megízlelhetik a helyi szőlősgazdák által gondosan érlelt, zamatos borokat.

A község népessége: kb. 860 fő.

Az oklevelekben 1221 és 1488 között Barsunusként, Barsunként majd Barsonosként említett település elnevezése nagy valószínűséggel egy virág nevére vezethető vissza.

A XV. század elejétől benépesülő falut a török időkben felégették, így 1536 után lakatlanná vált.

Két évszázaddal később a pannonhalmi bencések mezőörsi szőlősgazdákat, majd szlovákokat telepítettek területére.

1776-ban már szőlő borította az Öreghegy és a Kis-Strázsa-hegy lankáit, így a szőlő- és bortermelés viszonylagos gazdagságot hozhatott a növekvő népességű falunak.

Az elmúlt két évszázad történelmi viharai ellenére Bársonyos kedvező életteret biztosított a helyben lakók és gazdálkodók számára.

A község népességének fogyatkozása a munkalehetőségek fokozatos beszűkülése, a munkaképes korúak elvándorlása és a lakosság elöregedése miatt 1949 után indult meg.

Termelőszövetkezetét 1959-ben alakították, egyes üzletágai napjainkban gazdasági társasági formában működnek tovább.

Bársonyos lakói napjainkban közel húsz egyéni és társas vállalkozást működtetnek.

A települést 1950-ben csatolták Veszprém megyétől Komárom megyéhez.

Nevezetességek:

– Az 1765-1770 között épült, műemlék római katolikus templom, melynek emeletes paplakja 1847-48-ban készült el.

– XIX. századból való, nádfedelű parasztházak.

Bársonyosi plébánia

A plébánia a pannonhalmi bencések nyaralójának épült klasszicista stílusban 1848-ban.

Római Katolikus Templom – fotó: barsonyos.hu

(fotó:wikipedia – rlevente)

A téglalap alaprajzú, egyemeletes plébánia kontyolt nyeregtetős épület. Vízszintes záródású gyalog és pilléres kocsikapus falazott kerítése az épület főhomlokzatához csatlakozik.

Az épület kéttraktusos elrendezésű, lépcsőháza dongaboltozattal fedett. A parókiát a plébános úr generális tevékenységének köszönhetően a Millennium évében teljesen felújították.

A rekonstrukció előtt az épület az enyészeté volt. Ma a bársonyosi katolikus közösség életét szolgálja. Az emeleti szobákban a mezőörsi iskola bentlakásos diákjai laknak.

A középfolyosós épület alaprajzában változás az elmúlt évszázadokban nem történt. A ma is eredeti nyílászárók a 19. század második felében készültek, a rekonstrukció folyamán hőszigetelt üvegezéssel látták el őket.

Az utókor számára az eredeti bútorokból sajnos semmi sem maradt meg.

A plébánia a pannonhalmi bencések nyaralójának épült klasszicista stílusban, 1848-ban.

A téglalap alaprajzú, egyemeletes plébánia kontyolt nyeregtetős épület. Vízszintes záródású gyalog és pilléres kocsikapus falazott kerítés az épület főhomlokzatához csatlakozik.

Az épület kéttraktusos elrendezésű, lépcsőháza dongaboltozattal rendelkezik. A nyílászárók a 19. század második felében készültek.

forrás. KÖH műemléki jegyzék

Bársonyosi műemlékek, látnivalók:

Községháza – fotó: barsonyos.hu

Írj Te először kommentet "Ismeri Kisbér környékét? Bársonyos, a borvidéken, vadregényes környezetben fekvő kisközség"

Írj kommentet

Az e-mail címed nem kerül publikálásra


*