Nagy Péter magyar rekordot emelt a világbajnokságon

(korábbi kép -MTI fotó)

Nagy Péter a tizedik helyen végzett összetettben a thaiföldi súlyemelő-világbajnokság pénteki zárónapján a férfiak plusz 109 kilós kategóriájának B csoportjában.

A szegediek emelője szakításban 176 kilón végrehajtott nyitófogását magabiztosan teljesítette, utána viszont sem a 181, sem a 182 kilogramm nem sikerült. Lökésben az indulás – 215 kilón – rendben volt, a 221-gyel már jóval nagyobb küzdelmet vívott, de megoldotta a feladatot, ráadásul a múltnak adta át 219 kilóval tartott magyar rekordját. A 225 kilogramm már túl soknak bizonyult, így összetettben 397 kilóig jutott.
“Kis csalódást érzek, de ahhoz képest, hogy sérülés, majd vírusos betegség miatt négy hét kimaradt a vb-felkészülésemből, elfogadhatónak tartom az eredményt. Pláne, hogy most, verseny közben a jobb könyököm is megfájdult. Úgy gondolom, hogy amit lehetett, kihoztam magamból, az országos csúcsomnak pedig kifejezetten örülök” – nyilatkozta az MTI-nek a magyar emelő.
Hogy a kategória teljes sorrendjében hol végez, az a nevezési eredmények alapján a legjobb tíz ólomsúlyút felvonultató A csoport délutáni versenye után derül ki.

-MTI-

Mint ismeretes, Nagy Péter rédei származású – a szerk.

 

A hír szeptember 27-i  – a szerk.

Írj Te először kommentet "Nagy Péter magyar rekordot emelt a világbajnokságon"

Írj kommentet

Az e-mail címed nem kerül publikálásra


*