Vívó sikerek (+Képgaléria)

/Fotó: Facebook/AvEnGarde Vívó Sportegyesület/

Ahogy azt előzetesen beharangoztuk, a vérteskethelyi székhelyű AvEnGarde Vívó Sportegyesület 2024. szeptember 21-én vívóversenyt rendezett Kisbéren a sportcsarnokban.

Az egyesület Facebook oldalán számolt be a versenyről és eredményeikről. A hitelesség érdekében ezt szöveghűen idézzük:

„Véget ért az első AvEnGarde GP első fordulója, amellyel kezdetét vette a 2024/25-ös utánpótlás párbajtőr versenyévünk.

Komoly tervekkel álltunk neki az idei évnek, hiszen remélhetőleg januártól már két napos lesz a GP.

Ezúton szeretnénk megköszönni Sinkovicz Zoltánnak és a kisbéri önkormányzatnak, hogy biztosítja mind a hat fordulónkra a versenyhelyszínt a Zsivótzky Gyula Sportcsarnokban. Köszönjük a szülőknek kitartó és odaadó támogatást.

Talán, ami a legfontosabb köszönjük mindazon versenyzőnek, edzőnek, kísérő szülőnek, akik részvétele nélkül versenysorozatunk nem működhetne.

Büszkeséggel tölt el, hogy a GPI-re külföldi vívók is jelentkeztek. Bízunk benne, hogy jó hírét viszik a versenynek és a következő fordulótól már nagyobb létszámban jönnek el hozzánk.

Saját vívóinknak egyre nagyobb kihívást jelent a GP, hiszen az egyéni indulók száma már 200 fő.

A csapatversenyek és a FreeForAll nagy népszerűségnek örvend, örömmel tölti el a versenyzőket, hogy nem csak a saját egyesületükből állhatnak ki csapatban. Nagyon pozitív visszajelzéseket kapunk a törpi „B” kategóriás versenyszámunkkal kapcsolatban is.

A teljesség igénye nélkül szeretném felsorolni azokat az eredményeket, amikre igazán büszkék vagyunk.

Törpi lány „B”:

Széles-Budai Kincső aranyérem

Gergely Lia ezüstérem

Borbély Noémi 4. hely

Samu Natália 5. hely

Törpi lány „A”:

Horváth Abigél ezüstérem

Törpi fiú „B”:

Elek Péter 7. hely

Galina Benedek 8. hely

Gyerek lány:

Kovács Leila aranyérem

Serdülő lány:

Kovács Leila aranyérem

Kapinay Hanna 8. hely

FreeForAll: (szabadidős felnőtt)

Vásárhelyi Patrik ezüstérem

Törpi csapat:

Horváth Abigél, Széles-Budai Kincső, Samu Natália ezüstérem

Borbély Noémi, Gergely Lia, Kovács Flórián a legjobb „B”-s csapat

Gyerek csapat:

Gyécsek Janka, Kapinay Hanna, Lévay Zsófia, Horváth Szonja ezüstérem

Ligeti Fruzsina, Szili Donát, Halász Kilián, Halász Kirill bronzérem

FreeForAll csapat:

Egri Fanny, Tóth Eszter, Szép Emese, Váradi Tibor bronzérem  ”

SOK KÉPET LÁTHAT A VERSENYRŐL IDE KATTINTVA!

Írj Te először kommentet "Vívó sikerek (+Képgaléria)"

Írj kommentet

Az e-mail címed nem kerül publikálásra


*