Kisbéri kitüntetett a vármegyei horgászoknál

A napokban tartotta küldöttgyűlését a Komárom-Esztergom Vármegyei Horgászegyesületek Szövetsége, az ülésen megválasztották a szervezet vezetőségét és Zoltai Dánielt újra megválasztották a KEMHESZ elnökévé.

A küldöttgyűlést köszöntve dr. Kancz Csaba főispán elmondta, a horgászat az egyik legnépszerűbb szabadidős kikapcsolódás és az elmúlt évek munkáját tekintve a KMEHESZ mindet megtesz azért, hogy a megismertesse tevékenységét az érdeklődőkkel és minél több emberrel megszerettesse a horgászatot.

A főispán kiemelte, jó döntés volt a vizek kezelését a horgászokra bízni, mert jó gazda módjára a többet teljesítenek a jogszabályban meghatározott kötelezettségeiknél. A vármegyében mindenütt rendezettek, tiszták a vízpartok, a szövetség környezetvédelmi tevékenységébe fiatalok és idősek egyaránt bekapcsolódnak.

Dr. Kancz Csaba szólt arról is, hogy kiemelten jó a KEMHESZ kapcsolata a kormányhivatallal, a mostani küldöttgyűlésen is jelen volt a horgászati ügyekben illetékes főosztály vezetője.

Zoltai Dániel elnök elmondta, hogy 2018 óta megduplázódott a KEMHESZ vagyona, pályázatok segítségével számos korszerű eszközt szereztek be. Nőtt a taglétszám, sikerült a fiatalok bevonása, valamint nőtt a társadalmi halászati őrök száma is. Egy időben területarányosan az országban Komárom-Esztergom vármegyében tettek a legtöbben horgászvizsgát – ismertette az elnök.

A szövetség MOHOSZ támogatással és saját erőből végzett haltelepítéseivel egy természeteshez közeli populáció kialakulását és fennmaradását tűzte ki célul. Ehhez hozzájárult, hogy 2023-ban a tevékenység a tatai Réti 8-as tavon haltermeléssel bővült, mely eredményesnek bizonyult. A programból kiemelkedik a jelölt kecsegék telepítése, a süllőfészkek elhelyezése, valamint a dévér- és karikakeszegek befogása és a Réti 8-as tóba telepítése, melyre a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem szakembereinek közreműködésével került sor.

Az államilag segített haltelepítéseknek és az egyre kedvezőbb törvényi szabályozásnak köszönhetően hosszú évek óta nem tapasztalt halbőség van a Dunán, ezzel együtt növekszik a horgászat népszerűsége és ez mindig új kihívások elé állítja a szövetséget.

A szövetség egy tanácsadó bizottságot hozott létre, mely részt vesz az elnökség munkájában, valamint az elnökség létszámát egy halászati őri feladatokkal kapcsolatos alelnöki státusszal bővítette.

A küldöttgyűlésen elismerések átadására is sor került. Több évtizedes munkájáért elnöki kitüntető címet kapott: Blaesius Ede (Almásfüzitő), Eichardt László (Dág), Haász Gábor (Kecskéd), Hófer Jenő (Kisbér) és Kovács Zsolt (Nyergesújfalu). Elnökségi kitüntető címben részesült Szántai Gyula (Oroszlány-Vértessomló).

 

Kép és szöveg: KEMHESZ

Írj Te először kommentet "Kisbéri kitüntetett a vármegyei horgászoknál"

Írj kommentet

Az e-mail címed nem kerül publikálásra


*