/Korábbi MTI fotó: Czeglédi Zsolt/
A három olimpián, Londonban, Rióban és Tokióban szerepelt Nagy Péter indul a Magyar Súlyemelő Szövetség (MSSZ) elnöki tisztéért a március utolsó szombatjára kitűzött választó közgyűlésen.
A 39 éves, jogi végzettségű, a válogatottól tavaly visszavonult szegedi sportember az MTI-hez eljuttatott levelében előrebocsátotta, hogy sporttársai közül évek óta, de különösen az elmúlt fél évben nagyon sokan keresték meg őt azzal, hogy valamit tenni kellene a súlyemelésért, mert válságos helyzetben van, s álljon az élére a megújulásnak.
„Úgy gondolom, közel 40 évesen, versenyzőként nem tudom már segíteni a sportágat, de hála nektek, megtaláltam a lehetőségét annak, amivel igen. Bátran vágok bele a következő nagy feladatba, amit a súlyemelésért tehetek: jelöltetem magam a Magyar Súlyemelő Szövetség elnöki posztjára„
– írta a hússzoros magyar bajnok, ezzel hazai csúcstartó, Eb-érmes és egyetemi világbajnok Nagy Péter, majd így folytatta:
„Bízom bennetek! Együtt képesek leszünk a változásra, de ez csakis közös elhatározással és közös erővel tud megvalósulni. Mindenkire számítok ebben a sportágépítő munkában, tegyük újra sikeressé a magyar súlyemelést!„
„A legkomolyabb probléma az utánpótlás, hogy nincsenek versenyzők. Az edzőink szerintem nem elég képzettek, a jövőben ezt szeretnénk fejleszteni” – nyilatkozott az M1 aktuális csatornának Nagy Péter.
Kiemelte, sportolóként elszenvedője volt annak, hogy a szövetség azt gondolta, a sportolók vannak a szövetségért, „fordítva ülnek a lovon„.
„A sportolóknak kell megadnunk minden lehetőséget, hogy eredményt tudjanak hozni. És a sportolók mellett nagyon fontos az edzőképzés is” – hangsúlyozta.
Jelezte, a bázist is bővíteni kell, mert elfogadhatatlan, hogy „ne legyen minden vármegyében súlyemelő-szakosztály„.
Az MSSZ elnöki tisztét 2008 óta Dobos Imre tölti be. A tisztújító közgyűlést március 29-én tartják a Magyar Sport Házában.
-MTI-
Ismeretes, hogy Nagy Péter Kisbér környékéről származik, Rédén járt iskolába – a szerkesztő
Írj Te először kommentet "Nagy Péter indul a súlyemelő-szövetség elnöki tisztéért"