Utánpótlás siker, felnőtt vereség

A Kisbéri Kézilabda Klub közösségi oldalán újságolta, hogy  U14-es lánycsapatuk hétvégén Budaörsön szerepelt,  felnőtt férficsapatuk pedig Martonvásáron lépett pályára.

Utóbbiaknak – mint írták –  „szokásos” idegenbeli betegsége a létszámhiány, ami ezen a mérkőzésen sem kerülte el csapatot. Különböző okok miatt fontos játékosaik hiányoztak.

Végig ellenfelük játéka dominált, igyekeztek ugyan csökkenteni a különbséget, de nem sok esélyük volt. Végig hátrányban voltak, a második félidőre pedig fizikailag is teljesen elfogytak,  31-20-as vereséget szenvedtek, így lecsúsztak a tabella negyedik helyére.

Legjobb góllövőjük Krcsma Károly lett 6 góllal.

Az U14-es csapat viszont teljes csapattal állt ki.

Első összecsapásukat a Százhalombattával játszották. Ellenfelük egy erős felépítésű, technikás játékosokból álló társaság, kemény mérkőzést játszottak velük, végül 31-20-as győzelmet arattak. Legjobb góllövőik Sarus Szofi és Mészáros Dodó lett 8-8 góllal.

Következő ellenfelük a csoport rangadóján az Esztergom csapata volt.

Végig kiegyenlített volt a mérkőzés, hatalmas küzdelem folyt a pályán a kézilabda minden szépségét igyekeztek bemutatni a csapatok. Ez a mérkőzés első osztályú minőséget képviselt a két csapatnak köszönhetően. Az utolsó percben lőtt Mészáros Dodó góllal sikerült 25-24-re megnyerniük ezt a fontos mérkőzést. A csapat minden tagjának hatalmas szerepe volt ebben a győzelemben.

Legjobb góllövő Sarus Szofi lett 14 lőtt góllal – írták büszkén a lányok teljesítményéről.

 

Forrás és fotó: Facebook

Írj Te először kommentet "Utánpótlás siker, felnőtt vereség"

Írj kommentet

Az e-mail címed nem kerül publikálásra


*