Télen is óvatosan!

A közlekedésben ősszel és télen a csúszós út, a romló látási viszonyok okozzák a legtöbb problémát, ezért lényeges, hogy minden járművezető megfelelően felkészítse autóját ezekre a körülményekre, Komárom-Esztergom megyében is.

A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság baleset-megelőzési tanácsai:

  • Télen alapjaiban megváltoznak a biztonságos közlekedést befolyásoló körülmények. Ebben az időszakban a balesetek jellemző oka, hogy a közlekedésben részt vevők nem a megváltozott időjárási-, látási- és útviszonyoknak megfelelő sebességgel vezetik járműveiket, míg az észlelhetőség hiányosságai elsősorban a gyalogosok és kerékpárosok részére jelentenek kockázatot. Különösen jellemző ez a lakott területen kívüli útszakaszokra, ahol adott a jogszabályi lehetőség a magasabb haladási sebességre. Ilyenkor megnövekszik a követési távolság meg nem tartásából eredő balesetek száma, melyek akár órákig megbéníthatják a forgalmat.
  • A téli időszakban a látási viszonyok gyakran rosszak, korán sötétedik, hosszabb ideig kell használni a gépjármű világítóberendezéseit, ezért is nagyon fontos, hogy azok megfelelően működjenek. A fényszórókat, valamint a többi lámpát ilyenkor rendszeresen kell tisztítani. Ugyanakkor a rosszabb látási viszonyok miatt nagyobb követési távolságot tartva lassabban kell vezetni, így kisebb a balesetek bekövetkeztének kockázata, rossz manőverezés esetén pedig a hibák könnyebben korrigálhatóak.
  • Nedves aszfalton jobban megcsúsznak a kerekek, megnő a féktávolság. Ha a hőmérséklet 0 fok és mínusz tartományba süllyed, akkor számítani kell arra, hogy a vizes-nedves útfelület lefagy, ami tovább növeli ezt a veszélyt. A jeges-havas úton már a menetstabilitás, valamint a látási viszonyok is tovább romlanak.
  • A síkos utakon való fékezés teljes összpontosítást kíván. Amennyiben a kocsiban nincs blokkolásgátló (ABS), úgy a kerekek gyorsan megállnak, a jármű kormányozhatatlanná válhat, és könnyen kicsúszhat. Ilyenkor lábunkat vegyük le a fékről, hozzuk egyenesbe az autót és csak akkor fékezzünk, amikor a jármű már újra a kívánt irányban áll.
  • Ezen évszakban a biztonságos közlekedéshez téli gumikra van szükség. A nyári gumi már +7 fok alatt csúszni kezd, fagypont körüli hőmérsékleten megmerevedik, nagyon kis tapadással rendelkezik, így használata veszélyes lehet. A téli gumit ezzel szemben úgy fejlesztették ki, hogy alacsony hőmérsékleten megnő a tapadási értéke. Ezek az abroncsok különleges anyagból készülnek, speciális bordázattal vannak ellátva és rendkívül alacsony hőmérséklet esetén is rugalmasak maradnak, ezekkel a fékút is rövidebb.
  • Elengedhetetlen az akkumulátor, a gumiabroncsok, a világítás és a fékrendszer ellenőrzése. A téli közlekedés fontos kelléke a jól működő ablaktörlő, a jégkaparó, a jégoldó spray, a megfelelő ablakmosó folyadék vagy a páramentesítő. Az ablaktörlő gumikat már a tél beállta előtt érdemes kicserélni, hiszen az elhasználódott gumi nem töröl, hanem csak maszatol.

Fontos megemlíteni, hogy a járművezetők mindig az időjárási-, látási- és az útviszonyoknak megfelelően vezessék gépjárműveiket, próbáljanak meg fokozatosan alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez, tekintettel az esetleges ködös, esős időjárásra. Nagyobb követési távolság tartásával megelőzhetőek az erre az időszakra leginkább jellemző balesetek.

Kérjük, hogy vegyék figyelembe ajánlásainkat! Mindenkinek balesetmentes közlekedést kíván a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság!

Írj Te először kommentet "Télen is óvatosan!"

Írj kommentet

Az e-mail címed nem kerül publikálásra


*