Illegális hulladéklerakókat számolhatnak fel Bakonysárkányban, Csépen

/A kép illusztráció – Fotó: Pixabay.com/

Példaértékű összefogással négy megyében, hét településen számolhat fel illegális hulladéklerakókat a Településfejlesztési Szövetség (TESZ) partner önkormányzataival együttműködésben az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM), valamint az IFKA Közhasznú Nonprofit Kft. támogatásával.

A TESZ “Tisztítsuk meg az Országot!” program keretében benyújtott projektjavaslatát 2021. december 21-ei döntésével a támogató bruttó 85 363 469 Ft értékű támogatásban részesítette.

     A projekt keretében Abony, Bakonysárkány, Csép, Nagykőrös, Szeged, Szólád és Újszilvás területéről összesen több mint 2000 köbméter hulladék összegyűjtésére és lerakóba szállítására nyílik lehetőség. Nagykőrösön emellett a Szövetség az önkormányzati térfigyelő rendszerbe bekötött kamerák telepítését is elvégzi annak érdekében, hogy megelőzhető legyen a hulladék újbóli megjelenése.

     A TESZ kiemelt fontosságúnak tartja környezetünk védelmét, az egészséges és tiszta településeket. Közös felelősségünk tenni azért, hogy a településeinket, tájainkat elcsúfító hulladékot felszámoljuk és tegyünk azért, hogy megelőzzük a természetkárosító bűncselekményeket. A résztvevőknek ebben nagy segítséget nyújt ez a közös projekt.

     A TESZ köszönetét fejezi ki a támogatónak és partner önkormányzatainak, hogy lehetővé tették a több megyét magában foglaló kezdeményezés megvalósítását.

     A projekt az ITM valamint az IFKA Közhasznú Nonprofit Kft., mint Támogató által kezelt “Tisztítsuk meg az Országot!” program keretében valósul meg.

A Településfejlesztési Szövetség Egyesület közleménye

Forrás: OS

Írj Te először kommentet "Illegális hulladéklerakókat számolhatnak fel Bakonysárkányban, Csépen"

Írj kommentet

Az e-mail címed nem kerül publikálásra


*