Ön is véleményezheti!

A Kisbéri Polgármesteri Hivatal  az alábbiakat tette közzé a város honlapján – idézzük:

“Ezúton tájékoztatjuk a tisztelt lakosságot, a városban működő egyházakat, civil és gazdálkodó szervezeteket, hogy partnerségi egyeztetést tartunk, melynek témája a város településképi rendelete módosítási tervezetének egyeztetése.

A módosítás indokolása:

A településrendezéssel összefüggő egyes törvények módosításáról szóló 2021. évi XXXIX. törvény jelentős változásokat hozott az önkormányzatok településfejlesztési, településrendezési feladataival kapcsolatban. A törvény több, mint 30 törvényt módosított, többek között az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvényt (Étv.) és a településkép védelméről szóló 2016. évi LXXIV. törvényt (Tktv.)

A jogszabályi harmonizáció biztosítása érdekében szükségessé vált a településkép védelméről szóló 1/2018. (I.19.) önkormányzati rendelet (TKR) módosítása is.

A TKR ezen kötelező módosítása azonban alkalmat adott arra is, hogy az utolsó módosítás óta eltelt időszak alkalmazási tapasztalatait is érvényesíthessük, illetve a hatályos jogszabályokkal való ellentmondásokat kiküszöbölhessük. Ezen módosítás a TKR előírásainak pontosítására irányul, illetve lakossági megkeresés miatt vált szükségessé.

Az elkészített módosító rendelet tervezetét egyeztetésre bocsátjuk, amely 2022. február 14-től 2022. március 1-ig a városi honlapon megtekinthető.”

További információért kattintson IDE!

 

Forrás: kisber.hu

Írj Te először kommentet "Ön is véleményezheti!"

Írj kommentet

Az e-mail címed nem kerül publikálásra


*