Fél óra alatt elfogták a kisbéri rendőrök – Képekkel

/Fotó: Police.hu/

A sofőr egy császári üzlet falának ütközött, majd a felelősség elől távozott. A kisbéri rendőrök fél óra alatt elfogták az ittas sofőrt, akit gyanúsítottként kihallgattak.

A rendőrségre 2021. december 28-án 5 óra 20 perckor érkezett bejelentés egy császári balesetről.

A helyszínen maradt járművel egy bolt falának ütköztek. A rendőrök adatgyűjtés során megtudták, hogy az üzlettulajdonos kérdőre akarta vonni a sofőrt, de ő egy másik autóval távozott.

A kisbéri járőrök rövid időn belül megállapították a járműtulajdonos lakcímét, akit percekkel később már a szákszendi lakcímén igazoltattak.

A 30 éves férfi elmondta, hogy a balesetet ő okozta és a vezetés előtt fogyasztott alkoholt. Vele szemben alkoholszondát alkalmaztak, majd a rendőrkapitányságra előállították.

A férfi vezetői engedélyét elvették, a nyomozók őt gyanúsítottként kihallgatták. Ellene járművezetés ittas állapotban bűncselekmény elkövetése miatt indult büntetőeljárás. A baleset során anyagi kár keletkezett – közölte a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság a Police.hu oldalon.

Fotó: Police.hu

Írj Te először kommentet "Fél óra alatt elfogták a kisbéri rendőrök – Képekkel"

Írj kommentet

Az e-mail címed nem kerül publikálásra


*