A kisbéri rendőrök két kábítószer-terjesztőt vettek őrizetbe – Képekkel

/Fotó: Police.hu/

A kisbéri rendőrök két kábítószer-terjesztőt vettek őrizetbe – közölte a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság.

Egy 38 éves banai férfit fogtak el a Kisbéri Rendőrkapitányság egyenruhásai, a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztályával együttműködve, aki korábban a gyanú szerint rendszeresen több személy részére kábítószert adott el.

A. P.-el szemben előállítását követően kábítószertesztet alkalmaztak a rendőrök, ami pozitív lett. A férfit kihallgatását követően őrizetbe vették.

Néhány órával később a nyomozók elfogták azt a 40 éves tárkányi férfit is, akitől a gyanú szerint A. P. a tiltott szereket beszerezte.

Az F. L. házában tartott kutatás során a rendőrök a garázsban fecskendőt, kábítószer gyanús anyagot, nejlon zacskót és digitális mérleget találtak, amelyeket lefoglaltak.

Emellett egy flóbert lőfegyver is előkerült, amelynek tartására a férfinak nem volt engedélye. A kisbéri nyomozók kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésének gyanúja miatt hallgatták ki őt gyanúsítottként, majd őrizetbe vették.

A rendőrség kezdeményezte mindkét gyanúsított letartóztatásának indítványozását – közölte a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság   a Police.hu oldalon.

Fotók: Police.hu

Írj kommentet

Az e-mail címed nem kerül publikálásra


*