Az oldal nem található

Úgy nézk ki, hogy nem’ találtuk meg azt ’ amit keresel. Talán a keresés segíthet

Népszerű cikkek

Pótolni akarta külföldön bevont jogosítványát

/A kép illusztráció – Fotó: Police.hu/

“Befejezték az eljárást a kisbéri rendőrök azzal az 52 éves férfival szemben, aki egy járási hivatalban új vezetői engedélyt kérvényezett, mivel azt állította, hogy a korábbit elvesztette.

Feljelentés alapján 2022. március 9-én büntetőeljárás indult L. N. ellen. Az 52 éves férfi egy járási hivatalban vezetői engedélyének elveszítését jelentette be, amely alapján egy új okmány került kibocsátásra.

Ez idő alatt a Német Szövetségi Közlekedési Hatóság értesítette a Belügyminisztérium Közlekedési Igazgatási Hatóságát, hogy L. N. korábbi jogosítványát járművezetéstől eltiltás miatt elvették és megküldték a magyar hatóság részére.

Az ászári lakos gyanúsítottként elmondta, hogy 2022. január hónapban ittasan közlekedett, így vezetői engedélyét a külföldi hatóság elvette. Ellene intellektuális közokirat-hamisítás miatt indult büntetőeljárás.

Az ügyben a rendőrség a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat vádemelési javaslattal küldte meg a Komáromi Járási Ügyészségnek” – közölte a Police.hu oldalon a Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Olvass tovább





Ezekről se maradj le

Akciók a Munkaruházati Szaküzletben – Képgalériával

A Munkaruházati Szaküzlet modern környezetben, barátságos és képzett személyzettel várja Önöket a Wekerle Sándor utca 2. szám alatti üzletében.

Akció!   -25 % kedvezmény minden férfi 100% pamut „Long sleeve” hosszú ujjú pólóra, amíg a készlet tart!

Akció!  10 % kedvezmény a kedvelt és divatos „Exena Avenida” S1P kevlár betétes cipőre, amíg a készlet tart!

 

Hidegben is melegen!

Nyitvatartás:

Hétfőtől péntekig:  8-17,  Szombat: 8-12

Fizetési módok:   Készpénz –  Bankkártya – Szép kártya

Tel. : 06 22/789-454

Olvass tovább