Kisbéri mentőápoló elismerése

A Tatabányai Mentőállomás közösségi oldalán olvasható, hogy egy kisbéri mentőápoló munkáját is elismerték a hétvégén Budapesten – – idézzük az október 10-én megjelent hírt:

“A tegnapi napon tartották a Parlamentben a Mentők Napja alkalmából kitüntetett Bajtársak díjátadó ünnepségét.

Csató Gábor Főigazgató beszédében elmondta, hogy nem csak az itt megjelent vendégek, díjazottak, hanem az összes mentődolgozó elismerést érdemel a Pandémia alatti tisztes és emberfeletti helytállásáért.

Jelen volt még Müller Cecília Tiszti Főorvos és a társszervek delegáltjai is. Ezen felül a Máltai Mentőszolgálat vezetője és a Hallgatói Önkormányzat vezetője is.

Kásler Miklós Miniszter videóüzenetben mondott köszönetet az összes mentődolgozónak

Komárom – Esztergom megye díjazottjai

Bondár Géza Kisbér Mentőállomás mentőápoló Kresz Géza Emlékérem 40 éves szolgálat után

Keszler László Tatabánya Mentőállomás Garázsmester/Mentőtechnikus Főigazgatói Dícséret

Zámbó Viktor Komárom – Esztergom megyei Irányító Csoport Vezető/Mentőtechnikus Főigazgatói Dícséret

Szűcs Gyula Tatabánya Mentőállomás Mentőtechnikus Főigazgatói Dícséret ”

 

Forrás és fotó: /Fotó:  Facebook/Tatabánya Mentőállomás/

 

Írj Te először kommentet "Kisbéri mentőápoló elismerése"

Írj kommentet

Az e-mail címed nem kerül publikálásra


*