Az oldal nem található

Úgy nézk ki, hogy nem’ találtuk meg azt ’ amit keresel. Talán a keresés segíthet

Népszerű cikkek

Pótolni akarta külföldön bevont jogosítványát

/A kép illusztráció – Fotó: Police.hu/

“Befejezték az eljárást a kisbéri rendőrök azzal az 52 éves férfival szemben, aki egy járási hivatalban új vezetői engedélyt kérvényezett, mivel azt állította, hogy a korábbit elvesztette.

Feljelentés alapján 2022. március 9-én büntetőeljárás indult L. N. ellen. Az 52 éves férfi egy járási hivatalban vezetői engedélyének elveszítését jelentette be, amely alapján egy új okmány került kibocsátásra.

Ez idő alatt a Német Szövetségi Közlekedési Hatóság értesítette a Belügyminisztérium Közlekedési Igazgatási Hatóságát, hogy L. N. korábbi jogosítványát járművezetéstől eltiltás miatt elvették és megküldték a magyar hatóság részére.

Az ászári lakos gyanúsítottként elmondta, hogy 2022. január hónapban ittasan közlekedett, így vezetői engedélyét a külföldi hatóság elvette. Ellene intellektuális közokirat-hamisítás miatt indult büntetőeljárás.

Az ügyben a rendőrség a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat vádemelési javaslattal küldte meg a Komáromi Járási Ügyészségnek” – közölte a Police.hu oldalon a Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Olvass tovább





Ezekről se maradj le

Kisbéri Napok 2022. – Részletes program

/Fotó: Pixabay/

A Kisbéri Napok 2022. évi programja (gyermek-és felnőttprogramok, sport, koncertek…) :

07. 22 PÉNTEK

14:00- Főzőverseny
18:00 Ünnepélyes megnyitó -Fő tér színpad
20:00 Dancs Annamari és Kádár Szabolcs musicalelőadása
21:00 Főzőverseny eredményhirdetés
21:15 DJ Bóli
22:00 Groovehouse, Dj Bóli

07. 23. SZOMBAT

14:00- Langallik Folkudvar
15:30 J-projekt
16:30 Marvel hősök – kaszkadőr bemutató
17:15 Langallik
18:30 Burai Krisztián
20:00 Pápai Joci
22:00 Elektron Band – utcabál

07. 24. VASÁRNAP

14:00- E-KART GOKART – Korda Dezső Emlékverseny
15:00 Kovácsovics Fruzsina
16:00 Kincsem Trió
(Csikós Szabina, Baracs Gergő, Mocsári László)
17:00 JAM-X együttes
18:15 Gokart eredményhirdetés
19:00 Queen Tribute Band
20:00 P-Mobil
22:00 E.V.M utcabál

 

UGRÁLÓVÁR; ÓRIÁSCSÚSZDA;

ZSIVÓTZKY EMLÉKTÚRA: 07. 23. Szombat, 8:00

ÉJSZAKAI TÚRA: 07. 23. Szombat, 20:30

SAKKVERSENY: 07. 23. Szombat, 8:30, WAMK

TENISZ VERSENY- KINCSEM KUPA: 07. 23. Szombat 8:00

DONNER-KUPA: 07. 23. Szombat

HORGÁSZVERSENY: 07. 23. Szombat 8:00

 

A műsorváltozás jogát fenntartjuk!

A rendezvényen való részvétel ingyenes.

Forrás: WAMK

Forrás: Facebook/WAMK

 

Olvass tovább