Katalizátort lopott, a kisbéri rendőrök kihallgatták

/Fotó: Police.hu/

A 25 éves rédei férfi egy út mellett álló járműre lett figyelmes. Terepszemlét követően már szerszámmal tért vissza és a zsákmánnyal távozott.

A gyanúsított 2021. július 27-én egy személygépkocsira lett figyelmes, ami Hajmáspuszta felé vezető úton állt.

A rédei férfi délelőtt terepszemlét tartott és megállapította, hogy a személygépkocsi rendelkezik katalizátorral. Délután már szerszámokkal tért vissza, és munkának látott.

A katalizátort megszerezte, majd értékesítette. Az érte kapott pénzt időközben felélte. A sértett másnap tett feljelentést a rendőrségen. A kisbéri rendőrök azonosították a 25 éves rédei lakost, akit gyanúsítottként kihallgattak.

Tőle a bűncselekményhez használt eszközöket lefoglalták. A férfi ellen lopás miatt indult büntetőeljárás. A nyomozók vizsgálják, hogy a tettes követett-e el más, hasonló jellegű bűncselekményt – közölte a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján.

Írj Te először kommentet "Katalizátort lopott, a kisbéri rendőrök kihallgatták"

Írj kommentet

Az e-mail címed nem kerül publikálásra


*