Katonai járművek közlekedése várható a 81-es főúton

/Fotó:Pixabay.com/

Kisbér város  honlapján az alábbi közérdekű közlemény jelent meg – szöveghűen idézzük:

Tisztelt Lakosság!

“Az amerikai hadsereg által szervezett és vezetett, kétévente Magyarországot is érintő, nemzetközi „Defender Europe 21” gyakorlatsorozathoz a Magyar Honvédség több fázisban, több gyakorlattal csatlakozik.

Ennek keretében 2021. április 19. és 2021. június 30. között, várhatóan a 8-as, 81-es, 82-es és 83-as főutakon hazai és külföldi, katonai könnyű és nehéz járművek, valamint különböző haditechnikai eszközök közlekedhetnek nappal és éjjel egyaránt, ami esetenként megnövekedett forgalommal, jelentős zajhatással járhat.

Kérjük, hogy a balesetek elkerülésének érdekében a megjelölt időszakban a lakosság kiemelten figyeljen a körültekintő közlekedésre.

A Magyar Honvédség a vonatkozó jogszabályokat betartva törekszik arra, hogy a lehető legkisebb mértékben zavarja az állampolgárok nyugalmát.

A katonai mozgásokkal kapcsolatos kérdés, kérés, probléma esetén az mh.ckmk@hm.gov.hu e-mail-címen, vagy a +36 30 153 5495 telefonszámon a nap 24 órájában rendelkezésre állunk.

A lakosság megértését és türelmét előre is köszönjük.

Tisztelettel:

Dr. Hangya Gábor ezredes, központparancsnok
Magyar Honvédség Civil-katonai Együttműködési és Lélektani Műveleti Központ ”

 

Forrás:kisber.hu

Írj Te először kommentet "Katonai járművek közlekedése várható a 81-es főúton"

Írj kommentet

Az e-mail címed nem kerül publikálásra


*