Tour de Hongrie: Kisbért is érinti az idei verseny – Videóval

/A kép illusztráció – Fotó:Nol.hu/

Siófokról rajtol és budapesti etappal végződik a május 12. és 16. között sorra kerülő Tour de Hongrie országúti kerékpáros körverseny.

A viadal közösségi oldalán kedden este közzétett útvonalbemutató kisfilm alapján a megmérettetés a Balaton körül kezdődik majd: a Siófok-Kaposvár nyitószakaszt a Balatonfüred-Nagykanizsa etap követi, hogy aztán a harmadik versenynap veszprémi rajtja után a “magyar tenger” térségét elhagyva Tatán érjen célba a mezőny. A királyetap a Balassagyarmat-Gyöngyös-Kékestető táv lesz: a 984 méteres tengerszint feletti magasságon záruló szakaszon több mint 300 méternyi szintemelkedést kell leküzdeniük a kerékpárosoknak.

A záróetapra négy év után ismét a fővárosba érkezik a Tour de Hongrie: 12 kört kell teljesíteniük a bringásoknak a Városliget és a Puskás Aréna körül futó körpályán.

Eisenkrammer Károly főszervező az útvonalbemutatóban kiemelte, a Kelet-Magyarországon rendezett tavalyi kiírás után idén a Balaton környékét mutatja meg a tévénézőknek a magyar körverseny.

Szilasi László versenyigazgató az MTI megkeresésére elmondta, World Tour- és prokontinentális csapatból is versenycsúcsot jelentő számú nevezés érkezett, és tervezik a mezőny létszámának növelését is a tavalyi 20 induló együtteshez képest. Eddig 12 csapat nevezését jelentették be, az indulást tervezők közül a Jumbo-Visma – kilenchónapos eltiltásból visszatérő – sprintere, a holland Dylan Groenewegen emelkedik ki, aki akár négy szakaszon is megmutathatja képességeit.

A 42. Tour de Hongrie útvonala:

1. szakasz, május 12., szerda: Siófok-Kaposvár, 173 km

2. szakasz, május 13., csütörtök: Balatonfüred-Nagykanizsa, 183 km

3. szakasz, május 14., péntek: Veszprém-Tata, 142 km

4. szakasz, május 15., szombat: Balassagyarmat-Gyöngyös-Kékestető, 204 km, hegyi befutó

5. szakasz, május 16., vasárnap: Budapest-Budapest, 92 km

 

-MTI-

A Tour de Hongrie honlapja szerint – idézzük a Kisbérrel kapcsolatos részt:

„Május 14-én pénteken a veszprémi Óváros térről indul útjára a Tour harmadik szakasza. A bringások Észak felé haladnak, hogy Hárskút, Zirc, Pannonhalma, Kisbér és Oroszlány érintésével, több mint három órányi tekerés után elérjék a célt Tata belvárosában. ”

 

Útvonal bemutató kisfilm (Kb. 9 perc 54 másodpercnél kezdődik a városunkat is érintő szakasz bemutatása):

Írj Te először kommentet "Tour de Hongrie: Kisbért is érinti az idei verseny – Videóval"

Írj kommentet

Az e-mail címed nem kerül publikálásra


*