Tíz éve történt Kisbér közelében: oroszlányi földrengés – videóval

/A kép illusztráció – Fotó:Pixabay/

2020. január 29-én este lesz kilenc éve, hogy megmozdult a föld Oroszlány közelében és a környéken, nem kis riadalmat okozva..

“Oroszlány környékén 2011. január 29-én 18 óra 41 perckor 4,7-es erősségű földrengést észleltek, mely az 1985-ös berhidai földrengés óta a legerősebb volt Magyarországon.

A rengés 38 másodpercig tartott.

A rengés az Amerikai Geológiai Szolgálat (USGS) szerint 4,2-es, a Potsdami Geofizikai Intézet szerint 4,8-as erősségű volt.

Egy ekkora rengés Magyarországon már nagynak számít, mivel az ország távol fekszik a nagyobb törésvonalaktól.

Ilyen erősségű rengés Magyarországon átlagosan 10 évente fordul elő, a legutóbbi hasonló mértékű  földrengés 1985-ben következett be Berhidán.

A szakértők hamar cáfolták a terjedő hírt, miszerint ez a rengés egy nagyobb  földrengés előrengése lett volna.

Érezhető utórengések nem voltak, pedig akár 4-es erősségűekre is számítottak.

Az első utórengéseket már a földrengést követő éjszaka észlelték.

Epicentrum és hipocentrum

Oroszlány a középhegységi paleo–mezozoós pászta tatai haránttörése felett fekszik, amely a móri haránttöréssel és a balatoni küszöbbel együtt Magyarország szeizmikusan legaktívabb térsége.

A rengés kiváltó oka a Dunántúli-középhegységet magában foglaló kéregdarab tektonikus mozgása.

Az Európai-Mediterrán Szeizmológiai Központ mérései szerint a rengés központja Székesfehérvártól 33 kilométerre északnyugatra és Oroszlánytól 6 kilométerre északkeletre volt.

Az epicentrumhoz legközelebb eső település Kecskéd volt.

A hipocentrum (a rengés fészke) a felszínhez nagyon közel esett. Az Amerikai Geológiai Szolgálat szerint 8, a potsdami adatok szerint alig öt kilométer mélyről indultak a hullámok.

Minél sekélyebb a rengés fészke, annál erősebben érezhető az epicentrumban, de annál gyorsabban le is cseng a központtól távolabb eső területeken.

A rengés kiterjedése

A rengést az Oroszlányhoz közeli epicentrumtól még mintegy 100 kilométerre is lehetett érezni Budapesten, Székesfehérváron de még Dél-Szlovákiában és Pozsonyban is.

Érezték Tatabányán, Gödön, Környén, Budaörsön, Biatorbágyon, Telkiben, Enyingen és Veszprémben is.

A szlovák Markíza televízió szerint 3-4 másodpercig tartó földmozgást éreztek Révkomáromban, Dunaszerdahelyen, Érsekújváron és Nagyszombatban is.

Károk és beszámolók

A rengés következtében károk keletkeztek az épületekben, személyi sérülés nem történt.

A legtöbb kárt Oroszlányban okozta a földrengés.

Több magas házon hajszálrepedések jelentek meg, régi épületek kéményei sérültek meg, de az otthonát senkinek sem kellett elhagynia.

A városban információs vonalat hoztak létre a károk bejelentésére.

Budapesten a főpolgármester folyamatosan tartotta a kapcsolatot a Fővárosi Polgári Védelmi Igazgatósággal.

A III. és XI. kerületében panelházak sérültek meg, de további településeken, Kecskéden, Pázmándon, Székesfehérváron, Velencén és Tatabányán is voltak épületkárok.

Vértessomlón és Várgesztesen is történtek kisebb károk, utóbbi településen a templom boltívében esett kár.

Egész Komárom-Esztergom megyében átvizsgálták a veszélyes üzemeket, iszap- és zagytározókat, de a felmérések szerint egyikben sem esett kár.

A rengést átélt emberek beszámolói szerint megremegtek az ablakok, könyvek, poharak estek le a földre, lengtek a csillárok.

A magasabb épületekben lakók közül többen az utcára szaladtak.”

(forrás:wikipedia)

Szerencsére személyi sérülés nem történt, az anyagi kár összességében – az akkori hírek szerint több százmilliós nagyságrendű volt.

Több ezer épület rongálódott meg, döntő többségükben kisebb, átlagosan 30 ezer forint körüli értékben.

A Facebookon is alakult akkor egy csoport – a Földrengés 2011 -, melyhez közel 1.300-an csatlakoztak:

www.facebook.com/foldrenges

Alábbiakban egy videót láthatnak arról, hogy Oroszlány mellett egy útszakaszt elnyelt egy kráter.

KATTINTSON IDE:

https://www.youtube.com/watch?v=VU8D7Y13-nA

Hatalmas súvadásra lettek figyelmesek a földrengést követően Oroszlány és Pusztavám között.

Írj Te először kommentet "Tíz éve történt Kisbér közelében: oroszlányi földrengés – videóval"

Írj kommentet

Az e-mail címed nem kerül publikálásra


*