320 millióból épül új óvoda-bölcsőde Bakonyszombathelyen

/Fotó:Facebook/

A Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Facebook oldalán és honlapján tette közzé, hogy – idézzük –

“több mint 73 millió forintos többlettámogatást kapott Bakonyszombathely a korábban elnyert 247,5 millióhoz, így már 320 millió forint áll rendelkezésére a településnek az új óvodai és bölcsődei épületegyüttes megvalósítására”.

A közlemény így folytatódik:

“A nyertes uniós pályázatnak köszönhetően az építkezés már megkezdődött, és ha minden jól megy ősztől egy innovatív, passzív ház jellegű, vagyis egy rendkívül energiatakarékos intézmény várja majd a gyermekeket a bakonyaljai településen – számolt be Popovics György, a megyei közgyűlés elnöke.

– Az épületegyüttes minden szempontból megfelel majd a mai követelményeknek – újságolja örömmel Géringer Istvánné polgármester. A beruházás során kettő 25 férőhelyes óvodai, valamint egy 15 férőhelyes bölcsődei foglalkoztatót alakítanak ki, ezáltal egy 65 férőhelyes intézmény jön létre.

A foglalkoztató helyiségek és vizesblokkok mellett kialakítanak benne az étkezéshez szükséges melegítőkonyhát, étkezőt, mosodát, mosogatószobát, szertárakat, tornateret, öltözőket.

Az óvodát és a bölcsődét önálló intézményként, de szerves egységben tervezték meg, mert az étkeztetés kiszolgálása közös folyosóról történhet, valamint vannak helyiségek, melyeket elkülönített módon mindkét intézmény igénybe vehet: fejlesztő, orvosi szoba és elkülönítő.

A létrejövő intézmény összesen hat új munkahelyet teremt Bakonyszombathelyen.”

 

Forrás:Mimegyenk.hu és Facebook

 

Írj Te először kommentet "320 millióból épül új óvoda-bölcsőde Bakonyszombathelyen"

Írj kommentet

Az e-mail címed nem kerül publikálásra


*