Ismeri Kisbér környékét? Csatka, ahol már a 14. században kolostor épült

(Forrás:wikipedia, fotó:Civertan)

Sorozatunkban virtuálisan körbejárjuk a Kisbéri Járás településeit, számba vesszük a környék értékeit, érdekességeit – a teljesség igénye nélkül.

Csatka (németül: Tschatkau) község Komárom-Esztergom megyében, a Kisbéri járásban.

Fekvése

Komárom-Esztergom megye déli részén, Ácsteszértől délre található bakonyaljai település.

Ácsteszér 5 km, Mór 21 km, Réde 9 km, Súr 6 km, Zirc 19 km, Kisbér 17 km, Csesznek 10 km távolságra található.

Nevének eredete

A település neve személynévi eredetű. A Csát személynévbõl keletkezett, annak -ka képzős változata: (Chat-ka), Csát-ka, Csat-ka, Csatka.

Története

Csatka nevét írásos formában 1326-ban említik először, egy királyi oklevélben.

1357-körül Kont nádor építtetett itt kolostort, a pálos szerzeteseknek. Csatka az itt épített kolostornak köszönhetően az évek során mezővárossá fejlődött. Az 1543-as a török támadáskor mezővárossá fejlődött település és az itt épített kolostor is elpusztult.

1724-ben az elnéptelenedett, gazdátlan települést a pápai pálosok szerezték meg, Radoványi Özséb Győrszentmártonból 15 katolikus családot telepített be, akik a mai Suttony helyén telepedtek le, majd erdőirtással szereztek földeket. 1747-ben már 226 lakosa volt. 1782 körül, II. József alatt a település a Kamara kezelésébe került. 1784-1787-es népszámláláskor 529, 1920-ban 853, 1960-ban 800, 2007-ben 340 fõ lakosa volt a településnek.

A 19. század közepe táján hg. Liechtenstein Alajos volt a falu birtokosa. Csatka lakosságának megélhetése főleg a mező- és erdőgazdaságra épül, de viszonylag nagyarányú az elvándorlás is a településről.

A helyi Termelőszövetkezet 1960. február 9-én alakult, majd 1977-ben egyesült az ácsteszérivel. 1990 után ismét különvált, 1999-ig működött.

A település híres búcsújáró hely, minden év szeptember 8-án megrendezik a Kisasszony-napi búcsút, a szentkúti kegykápolnánál.

Címer leírása

Álló, háromszögű pajzs kék cölöppel megrakott arany mezejében alul hármashalom, ennek zöld mezejében arannyal gyűrűzött és arany kereszttel megtűzött forrás, melyből ezüst víz ömlik a pajzs aljába. A középső halom feletti kék mezőben pásztorbotot tartó, cölöpösen felnyúló kar arannyal. A szélső arany mezőkben egy-egy lebegő helyzető kis pajzs: a jobb oldali kerektalpú pajzs vörös mezejében jobbra fordult, ágaskodó ezüst oroszlán. A bal oldali keréktalpú pajzs vörös mezejében három ezüst cölöp. A nagypajzs alatt lebegő, hármas tagolású íves arany szalagon feketével nagybetős CSATKA felirat.

Nevezetességei

Szentkút

Mária napi búcsú

Forrás:wikipedia


Forrás:wikipedia, fotó:Civertan

Forrás:wikipedia, fotó:Civertan

Írj Te először kommentet "Ismeri Kisbér környékét? Csatka, ahol már a 14. században kolostor épült"

Írj kommentet

Az e-mail címed nem kerül publikálásra


*