Az oldal nem található

Úgy nézk ki, hogy nem’ találtuk meg azt ’ amit keresel. Talán a keresés segíthet

Népszerű cikkek

Pótolni akarta külföldön bevont jogosítványát

/A kép illusztráció – Fotó: Police.hu/

“Befejezték az eljárást a kisbéri rendőrök azzal az 52 éves férfival szemben, aki egy járási hivatalban új vezetői engedélyt kérvényezett, mivel azt állította, hogy a korábbit elvesztette.

Feljelentés alapján 2022. március 9-én büntetőeljárás indult L. N. ellen. Az 52 éves férfi egy járási hivatalban vezetői engedélyének elveszítését jelentette be, amely alapján egy új okmány került kibocsátásra.

Ez idő alatt a Német Szövetségi Közlekedési Hatóság értesítette a Belügyminisztérium Közlekedési Igazgatási Hatóságát, hogy L. N. korábbi jogosítványát járművezetéstől eltiltás miatt elvették és megküldték a magyar hatóság részére.

Az ászári lakos gyanúsítottként elmondta, hogy 2022. január hónapban ittasan közlekedett, így vezetői engedélyét a külföldi hatóság elvette. Ellene intellektuális közokirat-hamisítás miatt indult büntetőeljárás.

Az ügyben a rendőrség a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat vádemelési javaslattal küldte meg a Komáromi Járási Ügyészségnek” – közölte a Police.hu oldalon a Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Olvass tovább





Ezekről se maradj le

Petőfisek sikerei

A Kisbéri Petőfi Sándor Általános Iskola közösségi oldalán számolt be diákjai sikeres versenyeredményről – eszerint:

November 16-án Bakonyszombathelyen vettek részt a Benedek Elek mesemondó versenyen. Tanulóik szabadon választott meséket adtak elő.

Szép eredményeket értek el:

I.korcsoport:

1.helyezett: Pintér Mira 1.b  – Felkészítő pedagógusa: Horváthné Borsos Melinda

2.helyezett: Magyar Zara 2.a  – Felkészítő pedagógusa: Kiss Andrásné

II.korcsoport:

2.helyezett: Letenyei Sára 3.b   – Felkészítő pedagógusa: Kovács Renáta

III.korcsoport:

1.helyezett: Magyar Zoé 6.a   – Felkészítő pedagógusa: Szabóné Jungvirth Nikoletta

3.helyezett: Bajcsai Áfra 5.b   – Felkészítő pedagógusa: Szabóné Jungvirth Nikoletta.

Iskolájukat képviselte még Rücz Boglárka 3.a  – Felkészítő pedagógusa Csiki Gabriella és Horváth Szonja 4.b  –  Felkészítő pedagógusa Sinkoviczné Varga Márta.

 

Forrás és fotó: Facebook

Olvass tovább