Általános iskolai beiratkozás a 2020/2021-es tanévre

Minimális személyi kontaktus mellett valósulnak meg a beiratkozások az óvodákba és általános iskolákba – közölte a köznevelési államtitkár pénteken az M1 aktuális csatornán.

Maruzsa Zoltán elmondta: a beiratkozás ütemezésével kapcsolatos döntésről az összes óvodát és általános iskolát még a mai napon értesítik  (vagyis múlt pénteken – a szerk.).

A szülők e-mailben, illetve telefonon, illetve a KRÉTA rendszeren keresztül tudják majd jelezni gyermekeik beiratkozási szándékát.

A nem körzetes óvodákban a beiratkozási időszak április 2-20. között lesz, majd 21-én a körzetes intézmények, hivatalból, automatikusan felveszik az addig máshova nem jelentkezőket – ismertette.

Az általános iskolák esetében nagyon hasonló a metódus, azzal a különbséggel, hogy a jelentkezés április 6-24. között zajlik majd a nem körzetes, április 28-áig – hivatalból – a körzetes iskolákba való beíratás.

Az Oktatási Hivatal minden körzetes intézmények fenntartóinak már a hó elején átadta a hozzá tartozó gyermekek adatait – tette hozzá.

Maruzsa Zoltán az érettségivel kapcsolatban azt mondta, hogy több forgatókönyvön is dolgozik a kormány, és kellő időben megszületik a döntés.

A veszélyhelyzetben a digitális oktatásra történő átállással kapcsolatban az államtitkár azt mondta, nagyon büszke arra, amilyen “gyorsasággal és innovációval” történt meg, ezért köszönet illeti a pedagógusokat.

2020. március 27., péntek (MTI)

A szülők, gondviselők a beiratkozó gyermek körzeti iskoláját megtalálják az alábbi keresőben: https://kir.hu/korzet

 

RÉSZLETESEBB TÁJÉKOZTATÓ A BEIRATKOZÁSOKRÓL ITT:

https://www.oktatas.hu/kozneveles/aktualis_tanev_esemenyei/iskolai_beiratkozas_2020

Írj Te először kommentet "Általános iskolai beiratkozás a 2020/2021-es tanévre"

Írj kommentet

Az e-mail címed nem kerül publikálásra


*