Letartóztatásban marad a Tárkánynál gyalogost gázoló férfi

/A kép illusztráció/

A Komáromi Járásbíróság a 2021. március 25-én tartott ülésen 3 hónappal meghosszabbította annak a férfinek a letartóztatását, aki Tárkánynál elgázolt egy gyalogost, majd segítségnyújtás nélkül távozott a helyszínről. A végzés végleges.

A többszörösen büntetett előéletű férfi letartóztatását a Komáromi Járásbíróság 2020. szeptember 29-én halált okozó ittas állapotban elkövetett járművezetés bűntette és más bűncselekmény gyanúja miatt rendelte el, mert álláspontja szerint megalapozottan feltehető, hogy szabadlábon hagyása esetén a gyanúsított elérhetetlenné válna.

A nyomozás adatai szerint a férfi 2020. szeptember 26-án este Ászár irányából Tárkány felé vezette autóját. A gyanúsított a 8146-os számú úton, működő közvilágítással ellátott útszakaszon az előtte szabálytalanul, a menetirány szerinti jobb oldalon gyalogosan, fényvisszaverő mellény nélkül, kivilágított robogót toló sértettet balról próbálta kikerülni, de nem tartott megfelelő távolságot és az autó jobb elejével nekiütközött a gyalogosnak, elsodorta őt, amitől a személygépkocsi szélvédője is betörött.

Az ittas sofőr az ütközést követően megállt, de nem győződött meg arról, hogy az elsodort gyalogos megsérült-e, segítségre szorul-e, a helyszínről segítségnyújtás és adatainak hátrahagyása nélkül távozott.

A baleset során a sértett életveszélyes koponyasérülést szenvedett és a kórházba szállítását követően, másnap hajnalban elhunyt.

Tatabánya, 2021. március 25.

A Tatabányai Törvényszéki Sajtóosztályának közleménye

Írj Te először kommentet "Letartóztatásban marad a Tárkánynál gyalogost gázoló férfi"

Írj kommentet

Az e-mail címed nem kerül publikálásra


*