Hánta múltjából: “Hántai evangélikusoknak oskola-tanító béhozására engedelem adatik”.

/A kép illusztráció! – Fotó:Pixabay/

Kisbér régmúltjával már több alkalommal foglalkoztunk. Nem véletlenül, hisz gazdag emlékekben, eseményekben, régen volt, illetve ma is meglévő műemlékekben egyaránt.  Folytatjuk Hánta krónikáját:

Az előző rész ugyanebben a rovatban olvasható!

“…A 18. század második felében betelepített evangélikusok eleinte Magyarszombathelyre jártak istentiszteletre. 1786-tól szervezkedtek leánygyülekezet, s ugyanebben az évben a “Hántai evangélikusoknak oskola-tanító béhozására engedelem adatik”.

1789-ben szerezték a lelkészlak mostani helyét 1/4 telek földdel együtt. 1801-ben templom építéséért folyamodtak: “Alább írottak alázatosan jelentjük a T. N. Vármegyének: Isten jóvoltábul a 9-ik esztendőt számláljuk, miulta béjött közénk vallásunk gyakorlása s Istentiszteletünket mind ez ideig egy rozzant hajlékban tartjuk, mely ezelőtt istálló. Hogy ennél már valahára nagyobb és tisztább oratóriumot készíthessünk, benyújtottuk ez iránt instantiánkat a közelebb múlt ősszel Botyáni Teodor kegyelmes Földes Urunkhoz.” (Ehmei lt. XXVIII, XXIX. 2.)

A templom 1802-ben épült meg. 1805-ben már önálló anyagyülekezetté alakult Hánta, melynek licentiátusa ez évben Torkos Ádám.

Az 1900. évben kezdett a gyülekezet új templom-építési alapot gyűjteni, mely pénz azonban a háború miatt nagyon elértéktelenedett. Új, szép iskola 1913-ban épült.

Ma Kisbér-Ászár-Hánta evangélikus társközséget alkotnak. Lelki gondozásukat a bakonyszombathelyi lelkész látja el.

MŰEMLÉK

Műemlék jellegű a kora klasszicista evangélikus templom, melynek székoltára a 19. század elején készült…

forrás:library.hungaricana.hu, Komárom-Esztergom megye településtörténeti kalauza

Írj Te először kommentet "Hánta múltjából: “Hántai evangélikusoknak oskola-tanító béhozására engedelem adatik”."

Írj kommentet

Az e-mail címed nem kerül publikálásra


*